Ha elérted a fejlődés 4. szintjét, megnyugodhatsz. Hol tartasz?

A pszichológusok az emberi fejlődést négy szakaszra osztják. Ha eljutottál az utolsóig, képes vagy együttműködni a céljaid megvalósítása érdekében.

A történelem során többen is megpróbálták már meghatározni azokat az életszakaszokat, melyeken mindannyian végigmegyünk. Mások mellett Shakespeare és Freud is meghatározott korszakokat, a modern korban azonban már más szempontok alapján sorolják be a különböző életszakaszokat.

személyiségfejlődés, időskor, öregkor, fiatal
Attól, hogy valaki idős, még nem biztos, hogy végigment a személyiségfejlődés valamennyi szakaszán. Fotó: Getty Images

A cél nem a teljes függetlenség elérése

Egy amerikai üzletember, Stephen R. Covey 1989-ben a "Rendkívül hatékony emberek hét szokása" című könyvében a fejlődést három szakaszra osztotta: függőség (a gyermekek még gondozóikra vannak utalva), függetlenség (a serdülők és fiatal felnőttek már önállóak), valamint kölcsönös függőség (annak felismerése, hogy a legjobb eredmények elérése érdekében az embereknek együtt kell dolgozniuk a közös elképzelések és célok érdekében, még akkor is, ha ehhez különböző megközelítéseket alkalmazunk) – részletezi az IFL Science.

A függőség és a függetlenség közé még egy szakaszt beillesztett Bob Taibbi klinikai pszichológus, amelyet ellenfüggőségnek nevezett el. A lázadás korszakában ugyanis sok tizenéves hajlamos eltávolodni a szüleitől, és a baráti csoportokat kezdi elsődleges támaszának tekinteni. Az életkor valójában nem feltétlenül határozza meg, melyik életszakaszban tartasz, sőt, Taibbi arra is rámutat, hogy a különböző élettapasztalatok miatt az emberek ténylegesen megrekedhetnek. Egyesek például még felnőtt korban is a függőség bizonyos jellemzőit hordozhatják, általában azok, akiknek gyermekként és serdülőként nem adatott meg az önállósodás lehetősége. A függetlenségi szakaszban való megrekedés pedig úgy nyilvánul meg, hogy képtelenek vagyunk segítséget kérni, és úgy érezzük: mindent magunknak kell intézni. Ryan Delaney szerint ez utóbbi csapdába könnyű beleesni, különösen azért, mert a nyugati társadalmak gyakran tisztelik a saját magukat megteremtő, független egyéniség eszméjét.

A modell szerint azonban végső soron az egymásra utaltság, a kölcsönös függőség elérése a cél, ami az emberi lét egyik alapvetése. Vagyis az együttműködés, az emberi kapcsolatok, illetve annak a felismerése, hogy ha kell, tudjunk segítséget kérni másoktól. Ez ugyanis nem a gyengeség jele.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!