Ezért visel meg ennyire a bezártság

Lelki egészséggel foglalkozó szakemberek a következő okokat sorolták fel - és persze megoldási javaslatokkal is készültek.

Az elmúlt hetekben sokan alig tettük ki a lábunkat otthonról, mégis kimerültebbnek érezzük magunkat mentálisan, mint a koronavírus előtti időszakban. Ennek egyik lehetséges oka, hogy bár az új helyzetekhez a legtöbben képesek vagyunk alkalmazkodni, ez a járvány az életünk minden területét érintette - nem kis változásokat hozva magával, ami jelentős stresszt eredményezhet.

Az otthoni munkavégzés nehézségei

Aki például home office-ban dolgozik, sokszor nemcsak azzal néz szembe, hogy az irodából az otthonába tevődött át a munkavégzésének helye, hanem még ezernyi más dologgal is. Például kiderülhet, hogy nem elég stabil az internetkapcsolata a videohívásokhoz, kisgyerek mellett nem tudja produktívan ellátni a munkáját, vagy éppen a házimunka sokkal több idejét veheti el, mint gondolta.

Koronavírus: így nem hízunk el az otthonlét alatt Egyesek a koronavírus miatt érzett szorongás miatt rágcsálnak folyamatosan, mások pedig unalmukban szednek még egy tányér ételt maguknak, vagy egymás után bontják fel a nassolnivalókat. De a magány is sokakat késztet evésre. Mit tehetünk ez ellen? Kattintson a részletekért!

A TheHealthy.com által megkérdezett házasság- és családterapeuta, Joanell Serra szerint az lehet a megoldás, ha az egyik szülő fizetett szabadságot vesz ki - amennyiben ez lehetséges -, hogy a gyerekekkel tudjon foglalkozni. A házimunkát pedig ebben az időszakban erősen ajánlott felosztani egymás közt a szülőknek.

Pénzügyi bizonytalanság

Egy 2015-ös felmérés is megerősíti azt a nagy igazságot, hogy az anyagiak mindig is a fő stresszforrások egyikének számítottak, az aktuális gazdasági helyzettől függetlenül, ám a jelenlegi helyzetben még fokozottabban annak számítanak.

Az állásunk elvesztése, a számlák fizetése, illetve a befektetéseink sorsa miatt érzett szorongás igencsak megviselhet minket mentálisan. Janet Civitelli pszichológus és karrier coach szerint a megoldás az lehet, ha jól informáltak maradunk, illetve meghatározunk egy költségkeretet, amihez tartjuk magunkat. Ez még a jelenlegi bizonytalan helyzetben is megnyugtató lehet.

Emberi kapcsolatok

Bárkivel előfordulhat - főleg a mostani helyzetben -, hogy bármennyire szereti is a családját, a nonstop összezártságban már nagyon úgy érzi, mindenkiből elege van. A szakértők azt javasolják, beszélgessünk rendszeresen olyan emberekkel, akikkel nem élünk együtt - hívjuk fel őket, videotelefonáljunk velük, vagy hívjuk segítségül a közösségi médiát.

Az otthoni munkavégzés sokaknál nem várt nehézségbe ütközhet. Fotó: Getty Images
Az otthoni munkavégzés sokaknál nem várt nehézségbe ütközhet. Fotó: Getty Images

Azonban ez utóbbival ajánlott vigyázni, ugyanis a céltalan görgetés, illetve a friss hírek folyamatos figyelése is elfáraszthat minket lelkileg, és növelheti a szorongást. Segíthet, ha csak megadott időszakonként nézünk rá a Facebookra, és az is, ha néha letesszük a kütyüjeinket.

Szorongás a jövő miatt

Vannak, akik attól tartanak, hogy bármikor megfertőződhetnek az új koronavírussal - ezek a félelmek rengeteg energiájukat emésztik fel. Katie Heeran terapeuta azt tanácsolja, hogy ne arra fókuszáljunk, amit nem tudunk ellenőrzésünk alatt tartani, hanem arra, amit igen - és ez a higiéniai szabályok betartása, mindenekelőtt a rendszeres kézmosás.

De persze nemcsak a lehetséges megfertőződéstől tartunk, hanem sokan attól is, hogy vajon meddig tart a bezártság, és hogy összességében mit hoz majd a jövő. A szakértők szerint a mozgás oldhatja ezt a szorongást, de segíthet depresszió esetén is. Sőt, jobban is fogunk aludni, ha nem a kanapén ücsörgünk egész nap.

Forrás: The Healthy

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.