Ez a legrosszabb, amit álmatlanul tehetsz

Hosszú távon az álmatlanság súlyos betegségek forrása lehet. Egy friss kutatás szerint van egy széles körben elterjedt rossz szokás, amely még inkább elmélyíti a problémát, és amelyre odafigyelve enyhíthetjük a kockázatokat.

Persze a kialvatlanság rövid távú következményei mindenki számára jól ismertek. Elvégre kivel ne fordult volna már elő, hogy reggel eleve fáradtan keljen ki az ágyból, majd az ásítással dacolva próbáljon megfelelni a szigorú iskolai, munkahelyi elvárásoknak napközben. Bármennyire is kellemetlen azonban ez a helyzet, az sem jó, ha túlzottan rástresszelünk. „Az emberek gyakran aggódnak amiatt (az ágyban fekve), hogy nem tudnak majd eleget pihenni. Ilyenkor fejben elkezdik számolgatni, hogy mennyi időt vehet igénybe a visszaalvás, és hogy mennyi idejük van még hátra, mire fel kell kelniük. Valójában azonban ez még véletlenül sem segíti az elalvást. Minél inkább stresszelünk rajta, annál nehezebbé válik álomba merülni” – idézi a ScienceAlert Spencer Dawson pszichológust, a bloomingtoni Indiana Egyetem kutatóját.

álmatlanság, inszomnia, éjszakai pihenés, fiatal nő ágyban, óra
Álmatlanul forgolódva a legrosszabb, amit tehetünk, hogy folyton az időt nézegetjük. Fotó: Getty Images

Dawson és munkatársai az álmatlanság miatti aggodalom egy egészen hétköznapi kivetülését vizsgálták: a folytonos óranézegetést, avagy szakmaibb kifejezéssel az időkövető viselkedést. Közel ötezer résztvevő adataival dolgozhattak, akik egy arizonai alvásközpontban töltöttek ki egy kérdőívet az alvási szokásaikról, panaszaikról. A többi között azt kérdezték tőlük, hogy mennyire érzik súlyosnak az inszomniájukat, átlagos milyen időközönként ellenőrzik az időt, miközben próbálnak elaludni, és hogy használnak-e akár vény nélkül kapható, akár receptköteles altatókat. Az adatok elemzéséből kirajzolódott, hogy az óranézegetés kétségtelenül súlyosbítja az álmatlanságot, közvetetten pedig a gyógyszerfogyasztást is növeli. A három változó közül az álmatlanság bizonyult a kiváltó oknak, az altatószedés a következménynek, az időkövetés pedig egyfajta közvetítőnek az előbbi kettő között.

Mindazonáltal önmagában az óra dühös ellenőrizgetése még nem minden, hiszen az abban közrejátszó frusztráció szerepe legalább annyira hangsúlyos a problémában, és éppúgy figyelmet érdemel, hogy le tudjunk számolni az inszomniával. Éppen ezért érdemes szakembert felkeresni, ha hosszú távon is gyakran kapjuk azon magunkat, hogy éberen forgolódunk az ágyban, amikor már régen aludnunk kellene. A kognitív viselkedésterápia, valamint egyéb, érzelmi alapú terápiás módszerek is javulást hozhatnak. Ezzel együtt már az is előnyösen hathat, ha legalább nem nézegetjük folyton az órát az ágyban fekve. „Amit mindenki megtehet, hogy egyszerűen elfordul vagy letakarja az órát az éjjeliszekrényen, leveszi az okosórát a kezéről éjszakára, és a telefonját is félreteszi. Így egész egyszerűen nem lesz min nézegetni az időt” – mutatott rá Dawson. A kutatás eredményeit részletező tanulmány a The Primary Care Companion for CNS Disorders című folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.