A Buffalói és a Kaliforniai Egyetem kutatói olyan embereket vizsgáltak, akik két hormon, az oxitocin és a vazopresszin receptor génjeinek eltérő változataival rendelkeztek. E két hormonról úgy vélik, hogy kedvesebbé teszik az embereket.
"A kutatásból az derült ki, hogy ezek a gének azzal kombinálva, mennyire fenyegetőnek találja valaki a világot, előre jelezhetik a nagylelkűség mértékét" - állítja a online kiadásában megjelent tanulmány vezető szerzője, Micheal Poulin. "Azok a kísérleti alanyok, akik fenyegetőnek tartják a világot, kisebb valószínűséggel segítenek másokon - hacsak nem olyan receptor gén változatokkal rendelkeznek, amelyeket általában a kedvességgel hoznak összefüggésbe."
Poulin azt is elmagyarázta, hogy a receptor gének "kedvesebb" változatai lehetővé teszik számunkra, hogy leküzdjük a világ fenyegetésével kapcsolatos érzéseinket, és az ilyen félelmek ellenére is segítünk másoknak.
"Az, hogy a gének csak az emberek tapasztalataival és érzelmeivel együtt jelzik előre a viselkedést, azért nem meglepő, mert a DNS és a szociális viselkedés közötti kapcsolatok többsége nagyon összetett" - mondja Poulin. "Ha tehát a szomszédunk nagyon nagylelkű, gondoskodó és jó szociális érzékkel rendelkezik, a másik viszont önző, szűkmarkú és nem érdeklik a körülötte élő emberek, a DNS-ük segíthet megmagyarázni, miért kedvesebb az egyik, mint a másik."
Poulin nem állítja, hogy megtalálták a kedvesség génjét, csupán egy olyan gént, amely hozzájárul ehhez. Az a legérdekesebb, hogy ez a gén csak akkor járul hozzá a pozitív jellemvonáshoz, ha az emberekben jelen vannak bizonyos érzések a körülöttük lévő világgal kapcsolatban.
