Az olvasás ezért egészséges

Kutatások szerint már napi 30 perc olvasás is jótékonyan hat az egészségre. Ebbe minőségi újságcikkek olvasása éppúgy beleszámíthat, mint a könyveké, a közösségi oldalak posztjainak követése viszont kevésbé hasznos e tekintetben.

Stresszoldó tevékenység

A krónikus stressz egészségkárosító hatása közismert. Számos betegség kialakulásának kockázatát fokozza, ezért minden olyan eszköz, amely kicsit is enyhíti a stresszt, egészségesnek tekinthető. Az olvasás is e körbe tartozik: egy tanulmány szerint a rendszeres olvasás akár 68 százalékkal is csökkentheti egy ember stressz-szintjét, azaz hatékonyabb még a sétánál és a zenehallgatásnál is.

A rendszeres olvasás számos módon óvja az egészségünket
A rendszeres olvasás számos módon óvja az egészségünket

Az agyat rendszeresen stimuláló tevékenységek azért is fontosak, mert segítik az Alzheimer-kór kialakulásának megelőzését, késleltetését. Egy korábbi kutatás során boncolási eredmények összehasonlítása révén derült ki, hogy azok agyában, akik életükben sokat olvastak, kevesebb szöveti károsodás és olyan lerakódás jött létre, amelyek hajlamosítanak az Alzheimer-kórra és a memóriavesztésre.

Hogyan hat a stressz a szervezetre?

Álmatlanság ellen

Inszomniával, álmatlansággal küzdők számára szintén jó ötlet, ha lefekvés előtt fellapoznak egy könyvet. Fontos, hogy ne telefonon vagy valamilyen elektronikus eszközön olvassunk ilyenkor, mert az ezekből az eszközökből áradó kék fény megzavarhatja a cirkadián ritmust.

A rendszeres olvasás akár az életet is meghosszabbíthatja egy brit kutatás szerint, amely arra az eredményre jutott, hogy azok az emberek, akik tagjai valamilyen könyvklubnak, hosszabb ideig élnek. Az olvasás mellett hozzájárul ehhez az is, hogy az ilyenkor folytatott társasági élet szintén óvja a szellemi és érzelmi egészséget. Egy másik kutatás szerint a rendszeres olvasás a depresszió kockázatát is csökkentheti, akár 28 százalékkal is, továbbá enyhítheti a kedélybetegség tüneteit, mivel csökkenti a szorongást és a magányosság érzetét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!