Aludjon jól a feszült időszakokban is! (x)

Életünk során időről időre szembe kell néznünk embert próbáló, álmatlanságot okozó időszakokkal.

Amikor az egymást követő nyugtalan éjszakák még tovább fokozzák a feszültséget, könnyen kerülhetünk olyan ördögi körbe, amelyből nehéz kiutat találni. Ilyenkor érdemes segítségül hívni azokat a gyógynövényeket, amelyek nappal úgy nyugatnak meg, hogy közben aktívan tevékenykedhetünk, éjszaka pedig minőségi, pihentető alváshoz juthatunk a segítségükkel.

alvás

Kihívások az élet minden területén

Feszültek bármely életkorban lehetünk: tanulóként sokszor a vizsgaidőszakok, később pedig a munkahelyi kihívások, vagy éppen az olyan jelentős változások, mint a családalapítás, költözés, illetve akár a nyugdíjazás is okozhatnak álmatlan éjszakákat. Sokszor úgy érezzük, hogy a teljesítési kényszer, valamint a megváltozott élethelyzetünkből adódó kihívások teljesen felőrölnek minket. A privát életünktől független problémákat sem mindig könnyű az otthonunkba lépve egyszerűen a hátunk mögött hagyni, gyakran pedig éppen a magánéleti gondok, változások gátolnak minket a nyugodt alvásban.

A terápia mindenkire ráfér? A pszichoterápiai kezelések során mikor van szükség gyógyszerekre? De mi is a pszichoterápia? Kinek és mikor lehet rá szüksége? Tíz részes videósorozatunkban ilyen és ehhez hasonló kérdésekre igyekszünk válaszokat adni szakértők segítségével. Mindenekelőtt egy személyes beszámolót szeretnénk megosztani külsős szerzőnktől.

Nehéz a túlpörgött, feszültségekkel teli nappalok után este kikapcsolni, lazítani és elaludni úgy, hogy közben ne gondoljunk a másnapi határidőkre, feladatokra, újabb kihívásokra. Ilyenkor még a máskor észrevétlen zajok vagy környezeti hatások is bántóak tudnak lenni: egyszerre zavaróvá válik az óra halk ketyegése, a családtagjaink szuszogása, az utcai hangok, a szoba hőmérséklete vagy világossága, kényelmetlennek tűnik még az ágy is. Szinte bármi tovább ronthat az amúgy is labilis idegállapotunkon és úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk az egyik legfontosabb szükségletünkre, az alvásra.

Az alvás létszükséglet

Bár az alvás fő funkciója a pihenés, eközben mégis megannyi aktív folyamat zajlik a szervezetünkben. Ilyenkor regenerálódik az immunrendszerünk, termelődnek testünk sejtjei, fokozódik a vérképződés, a sebgyógyulás, és bevésődnek az agyunkba a nappal szerzett új információk, tudásanyagok is. Alváshiány esetén csökken a teljesítőképességünk, ingerlékennyé, türelmetlenné válunk, egészségi állapotunk romolhat és fizikailag sem teljesítünk úgy, mint amikor kipihentek vagyunk.

A feszültség csökkentésére elsajátíthatóak különböző meditációs és lazító gyakorlatok, de sokszor önmagukban ezek sem hozzák meg a várt eredményt. Egyes gyógynövények azonban azoknak is a segítségére lehetnek, akik gyors, hatékony és természetes megoldást keresnek. Az sem akadály, ha valaki nem szereti a klasszikus gyógyteákat, hiszen a gyógynövényi hatóanyagok koncentráltan, tabletta formájában is elérhetőek. Ilyen készítmény a gyógyszertárakban vény nélkül kapható Sedacur forte, amely három gyógynövény hatását egyesítve száll harcba a feszültséggel és a kialvatlansággal.

A három gyógynövény együttes ereje

A már az ókorban is ismert gyógynövény, a macskagyökér (más néven: valeriana), valamint a komló altató és nyugtató hatású, az orvosi citromfű pedig enyhíti az idegi feszültség által kiváltott szív- és emésztőrendszeri panaszokat is.

alvászavarok

Vény nélkül kapható gyógyszer

A három gyógynövényt tartalmazó Sedacur forte éjjel és nappal is hatékonyan használható, hiszen a napi ritmusunkat szabályozó hormonokkal együttműködve fejti ki hatását. Ha nappal alkalmazzuk, amikor szervezetünkben magasabb az adrenalin hormon, akkor nyugtató hatással lesz ránk, míg, ha lefekvés előtt vesszük be, akkor a megnövekedett melatonin hormonnal együtt biztosítja a pihentető, minőségi alvást.

A Sedacur forte gyógynövényi hatóanyagaival függőség kialakulása nem ismert. Szedése nem befolyásolja az éberséget, a motoros koordinációt, a felfogó- és érzékelő képességet, vagyis azokat a képességeket, melyek például a gépjárművezetéshez szükségesek. Bátran alkalmazhatjuk olyan fokozott teljesítményt igénylő kihívások előtt, mint a vizsgák vagy üzleti tárgyalások, hiszen csak a feszültségünket fogja csökkenteni, a koncentrálóképességünket nem rontja.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!