100 évig akar élni? Csak gondolkodjon pozitívan

Egy új kutatás szerint újra kell gondolnunk, hogy kit tekinthetünk öregnek - írja a The Telegraph.

A Spring Chicken weboldal, amely idősebbek számára árul az életüket megkönnyítő kütyüket, felmérést végzett arról, hogy mennyire is érzik magukat időseknek azok, akiket hagyományosan azoknak tekintünk. Ebből az derült ki, hogy a 65-92 éveseknek csupán az 5 százaléka tekinti magát öregnek. Többségükben akár 25 évvel is kevesebbnek érzik magukat a valós életkoruknál; 42 százalékuk pedig azt nyilatkozta, hogy most boldogabbnak érzi magát, mint bármikor korábban az életében. A megkérdezettek 28 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha lenne lehetősége életkort választani, a jelenlegi életkorát választaná, és 22 százalékuk mondta azt, hogy olyan magabiztosságra tettek szert mostani életkorukra, amit korábban sosem tudtak elérni.

Tudta, hogy a boldogság kiszámítható? Képlet is van hozzá! " szellemi hanyatlás ; ez az elvárás vezet végső soron az egészség romlásához azoknál, akik magukévá teszik ezt a hozzáállást.

A hosszú élet titka a pozitív gondolkodás?

A társadalom tehát nyíltan pesszimista az idősebb életkorúakkal kapcsolatban; ezt pedig az érintettek internalizálják, és elkezdenek megfelelni ezeknek a negatív sztereotípiáknak. Ha azonban ennek ellenállva egy pozitív szemléletben tudunk maradni, akkor hosszú és egészséges életet élhetünk. Egy ilyen hozzáállás, és a belőle fakadó életforma valóban csökkentheti a betegségek kialakulásának a valószínűségét.

Ezzel az egyszerű gyakorlattal kiderítheti! A várható életkor napjainkban egyre nő, így nem sokára egyáltalán nem lesz olyan ritka, hogy valaki 100 évig éljen. Japánban ennek már ma is mutatkoznak jelei. Az emberek számára azonban nem az a fontos, hogy örökké éljenek, hanem azt, hogy jól élhessenek, és jól tudjanak meghalni is. Így aztán nem is az a legfontosabb, hogy a várható életkor nőjön, hanem az, hogy az egészségben eltöltött évek aránya növekedjen. Mindehhez szükség van arra, hogy a társadalomnak az idősekhez való hozzáállása megváltozzon.

A kutatásból az is kiderült, hogy a 65 év felettiek 88 százaléka mindent megtesz azért, hogy az egészségét megőrizze; negyedük gondolja úgy, hogy többet tesz a egészségéért most, mint korábban az életében, és 28 százalékuk végez naponta könnyű testmozgást ennek érdekében. 37 százalékuk ügyel arra, hogy mit és mennyit eszik, és majdnem a felük (43 százalékuk) játszik olyan játékokat, amelyek karbantartják az agyat.

Forrás: www.telegraph.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Jobbára derült idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül, gyenge vagy mérsékelt légmozgással. Kissé több felhő a délnyugati határon lehet néhol. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!