Megvan a képlet, amellyel kiszámítható a boldogság

Egy speciális képlettel kiszámíthatóvá válik, hogy mennyire fogja boldognak érezni magát valaki - állítják brit tudósok, akik szerint az elégedettség elsősorban az elvárásainkkal van összefüggésben.

A University College London kutatói csapata arra volt kíváncsi, hogy a döntéseink, illetve az azokkal összefüggő eredmények mennyire befolyásolják azt, milyen boldognak érzi magát valaki egy adott pillanatban. A kutatásban közel 18 ezren vettek részt a világ minden tájáról.

„Összességében arra a megállapításra jutottunk, hogy a pillanatnyi boldogság nem attól függ, mennyire mennek jól a dolgaink, hanem attól, mennyivel jobban alakulnak, mint ahogy azt vártuk” – írták a tanulmány szerzői, akik szerint a kutatás eredményei hozzájárulhatnak például a hangulatzavarokkal küzdő emberek hatékonyabb kezeléséhez, de a közegészségügyi programok is profitálhatnak belőle.

A kutatás első részében 26 önkéntest kértek meg egy egyszerű, döntésen alapuló feladat elvégzésére, melynél a választási lehetőségek némi anyagi nyereséggel vagy veszteséggel jártak együtt. A feladat elvégzése közben a résztvevőket többször is megkérdezték arról, MRI-vel folyamatosan figyelték az agyműködésüket. Az eredmények elemzése során a kutatók az MRI által gyűjtött adatokból és a kérdésre adott válaszokból képesek voltak egy olyan modellt felállítani, mely képes összefüggést találni az önbevalláson alapuló boldogság és az elvárások között.

Speciális képlettel kiszámítható a boldogság

A következő szakaszban a képletet 18 420 résztvevőn tesztelték, akik mind letöltöttek és kipróbáltak egy okostelefonos applikációt. A játékban ugyanúgy döntéseket kellett hozni, de a pénzjutalmat és - veszteséget pontokkal helyettesítették. A képlet segítségével ebben az esetben is meg tudták jósolni, hogy ki mennyire fogja magát boldognak érezni.

"Kifejezetten meglepő, hogy az elvárásoknak milyen fontos szerepe van abban, hogy boldognak érezzük-e magunkat" - mondta dr. Robb Rutledge, a kutatás vezetője. "Az elvárások ráadásul már azelőtt befolyásolják a boldogságunkat, hogy a döntés végkimenetelét tudnánk. Ha például megbeszélünk egy randevút, annak az ígérete, hogy kellemesen fogjuk magunkat érezni, már a döntés pillanatában boldogabbá tesz minket."

"Az élet tele van elvárásokkal, melyeket mi magunk találunk ki magunknak. Gyakran azt hallani, hogy minél alacsonyabbak az elvárásaink, annál elégedettebb lesz valaki. Eredményeink alapján ebben tényleg van igazság" - mondta dr. Rutledge.

A kutatás eredményeiről a című lapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!