Ajánló: egy hétvégi program, amit a gyerekek és a felnőttek is élveznek

A 33. Művészetek Völgye színes programkavalkádja kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínál látnivalót, csak győzzük kapkodni a fejünket. Unatkozni nemigen lehet, és egy-egy programszünetben akár közös családi láblógatás a patakban is segítheti a kánikula enyhítését.

A táborozás-nyaralás-nagyik háromszögből kiszabadulva a nyári szünet idején érdemes elutazni Kapolcsra is, ahol gyakorlatilag bármely korosztály részére találhatunk kikapcsolódást. A karonülő kicsik és a kamaszok is jól érezhetik magukat a Művészetek Völgyében.

A Gyermekvölgy programjai hatéves korig teljesen ingyenesek, de a tizennégy év alattiaknak is csak 2500 a beugró, ráadásul két kísérőt is elhozhatnak magukkal.Így akár külön is válhatunk, ha egyes időpontokban más érdekli a kisebbeket és más a nagyobbakat. (Figyelem, mindig ellenőrizzétek, hogy a kiszemelt program ide tartozik-e, mert a kedvezmény csak ezekre érvényes!)

Mindenekelőtt nézzük át alaposan a programfüzetet: jó, ha előre megtervezzük, melyek azok a programok, amik "családosak". Persze legyen nálunk elegendő folyadék, fejfedő és egy kényelmes hátizsák! Hasznos az is, ha akad benne valami, amire leülhetünk alkalomadtán, ám sokszor élvezetesebb egy babzsákot, szalmabálát, vagy netán fénykorát már elhagyó, de ülésre alkalmas kanapét igénybe venni egy koncerten.

A Kaláka Versudvar már reggel 10-től a Kerekítő Mondókázó programmal várja a jövő versolvasóit, a Közlekedési Múzeum helyszínén Ikarus 311-re ülhettek fel, beindíthatjátok az agytekervényeiteket a Főtéren a családi napindító agytornán, de hét napon keresztül megrendezik a szülők kedvenc gyerekprogramját is. Délelőtt várja a Néprajzi Múzeumnál járókat, a MÉTA BABA foglalkozása.

Sokkal élvezetesebb egy szalmabálán ülni a koncerten... Fotó: Művészetek Völgye

Kóstold meg - program bonbonok

PÉNTEK

A Mókuskert udvar Szirtes Edina „Mókus” zenéjével, énekével teli, és az általa hívott vendégek örülnek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Több zenés, mesélős alkalom is akad, ide biztosan érdemes visszanézni. Csak egy kedves példa: „A Tücsök és a hangja: állatok irodalomban, zenében.”

Társasjátékvölgy: ha betértek ide, és a család imád társasozni, kipróbálhattok olyan játékot is, amire rég vágytatok, de még nincs otthon. Játékmester segít, ha elakadtok.

Momentán udvar: Beszélgetés Zacher Gáborral - Bevezetés az alkohol világába. Hogyan beszéljünk az alkoholról, hogy annak veszélyeit megfelelő módon láttassuk kamaszgyerekünkkel? Ha már bulizó tizenévesünk van, nagyon is fontos téma. Életszerű, mégis szakmai megközelítésben hallhatunk a témáról.

SZOMBAT

A Harcsa Veronika X MOME udvarban izgalmas program lehet a „MOME: Rongyrázás”. Kiszakadt a kedvenc pólód, ruhád vagy a vászontáskád? Ne búsulj, inkább gyere el, jobb lesz, mint a régi! Tippek és trükkök.

A kézműveskedésre rengeteg helyen adódik alkalom Fotó: Művészetek Völgye

Folk Udvar: A Hagyományok Háza népi szokásokat, zenéket, meséket és kézműves foglalkoztatásokat bemutató tárhelyén mindig találhatunk egy-egy rácsodálkozásra alkalmat adó programot. Például a Csámborgó mesék, amely során interaktív játék, muzsika és tánc formájában a Paramisi Társulat adja elő „A béka királykisasszony” meséjét.

 Petőfi Udvar: A Zenés Olvasósarokban,  Varró Dani Interaktív, zenés irodalmi műsorral vár mindenkit. Felolvasással, zenével és énekelt versekkel, valamint személyes könyvajánlóval és meseolvasási tippekkel szólítja a családokat a MeseCentrum Olvasósarok. Szerintünk tele lesz.

Zene, éneklés, tánc - totyogóktól a legnagyobbakig Fotó: Művészetek Völgye

Az Éltető Völgy udvarban a Balaton-felvidék számos tájáról találhatunk kóstolót. A családok számára különféle népi játékokkal, táncházzal és vetélkedővel készülnek naponta. Aki betér, elcsíphet egy kalapos játékot, vagy részt vehet valamelyik rögtönzött népi mesejátékban. Kóstolhat gyógynövényes szörpöket vagy bekukkanthat egy igazi kovácsműhelybe is. A Diabelli Művészeti és Oktatási Alapítvány programjaként „Önbecsülés – zeneterápiás foglalkozás" is lesz, ahol zeneművek és alkotás segítségével ismerkedhet meg mindenki az erősségeivel.

A Kaláka udvarban este pedig egy jó kis „Szélkiáltó koncert” jön. Vers és dallam egymást segítve, profin és kedvesen előadva. Még a legkisebbekkel is belefér a 19 órai kezdés.

VASÁRNAP

A FILMIÓ Pajta Mozgó Filmszínházban
, a H+ Média és Kulturális Egyesület előadásában: "Appkereső kisködmön” Gyorsuló világunkban a rengeteg tartalom, online felület között nehéz megtalálni, amit keresünk. A workshopon megmutatják, hogyan kutassuk fel a biztonságos weboldalakat és alkalmazásokat.

A Művészetek Zöldje
, a Pannon Egyetem Fenntarthatósági Megoldások Kutatólaboratórium és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (Zöld Zugoly) összefogásával számos előadást, foglalkozást kínálnak. A „Gombarangoló” egy, a Völgykapu Egyesület által szervezett gomba- és gyógynövény ismertető és gyűjtőtúra. (9-13 óráig) Az erdei túra keretében a gombákról, mint élőlényekről, és az aktuálisan gyűjthető gyógynövényekről tudhatunk meg érdekes és hasznos információkat. Figyelem! Regisztráció szombaton 18.00 óráig, a programfüzetben található telefonszámon. Nem érdemes kihagyni!

A Kender Kertben
„Kezit pókolom – Kenderfonál szövés-fonás” lesz, összefonják a múlt és a jelen tapasztalatait, és a végén még kész emlékkel is távozhatunk.

A Lőtéren (x Közlekedési Múzeum) vasárnap 
este „Szabó Balázs Bandája” húzza a talpalávalót. 

Aki tovább keresgélne, hogy a legjobb elfoglaltságot találja meg az egész családnak, az megteheti a Művészetek Völgye műsorfüzetét bújva, aki pedig már megünnepelte hatodik szülinapját, erre a linkre kattintva válhat Völgylakóvá: muveszetekvolgye.hu/ticket

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!