Az egészséges bélrendszer két titka

Az immunrendszer erősítése mellett a bélflóra a kórokozókkal szembeni védelemért is felelős. Hogy egyensúlyban maradjon, pro- és prebiotikumokra van szükségünk, akárcsak akkor, amikor ott a káros baktériumok elszaporodtak.

A probiotikumokról dióhéjban

Probiotikumoknak azokat a baktériumokat nevezzük, amelyek a szájon keresztül bejutva, a beleket elérve, ott megtapadva jótékony hatást fejtenek ki a szervezetünkre. Ezek kivétel nélkül tejsavbaktériumok és bifidobaktériumok. A tejsavbaktériumok legismertebb törzsei a Lactobacillus, kisebb részben pedig a Streptococcus-nemzetséghez tartoznak.

Tipp Olvassa el a témában korábbi cikkünket, Probiotikumok étellel-itallal címmel!

Fő jellemzőjük, hogy nagy számban élik túl a gyomorban levő sav, illetve az emésztőenzimek és epesavak pusztító hatását, azaz a vastagbélbe élő állapotban jutnak el. Itt aztán képesek megtapadni és elszaporodni, kolonizálódni.

Probiotikumot vihetünk be a szervezetünkbe táplálék, így például joghurtok formájában, de akár étrend-kiegészítők segítségével is, melyek fogyasztásával a bélflóra egyensúlyát állíthatjuk helyre, illetve erősíthetjük immunrendszerünket is, például az allergiás megbetegedésekkel szemben, vagy az autoimmun kórképek megelőzése érdekében.

Mindent a prebiotikumokról

A probiotikumok szaporodását, a káros baktériumokkal szembeni túlsúlyba kerülését segítik a prebiotikumok, melyek ez előbbiek kizárólagos tápanyagai. Nevezzük őket bifidus- vagy bifidogén faktoroknak is, melyek 2-9 egyszerű cukorból felépülő oligoszacharidok . A szervezeten "érintetlenül" átjutnak, egészen a vastagbélig, így lehetnek az ott jelenlevő probiotikumok tápanyagai.

Természetes állapotban számos élelmiszerben előfordulnak, így a hagymafélékben, az articsókában, a zabpehelyben, a búzában, az anyatejben és az érett sajtokban is.

A joghurtok remek forrásai a probiotikumoknak
A joghurtok remek forrásai a probiotikumoknak

Kettő az egyben: a szinbiotikumok

Együttesen szinbiotikumnak hívjuk a probiotikumok és a prebiotikumok együttesét, vagyis az olyan készítményeket, melyek alkalmazása során a két tényező előnyös hatása összegződik.

Mikor lehet szükség a pro- és prebiotikumokra?

Érdekesség Probiotikumot az antibiotikumok felszívódása után érdemes bevenni, azaz legalább 2-3 órával a gyógyszer bevétele után. A probiotikumszedést az antibiotikumkúra után még egy hétig érdemes folytatni!

Akár az egyoldalú táplálkozás, akár a különféle fertőzések (pl. gyomor- vagy bélhurut) vagy az antibiotikumos kezelés, esetleg a túlzott mértékű alkoholfogyasztás, dohányzás, stressz is felboríthatja a bélflóra egyensúlyát. Ilyenkor a helyreállítás kéttényezős: a károsító tényezőket meg kell szüntetni, a károsodott flórát pedig helyreállítani.

A probiotikumos készítmények gyakori fogyasztásával csökkenthető az úgynevezett rossz, azaz LDL-koleszterin szintje is, és eredménnyel alkalmazhatók a nyáron gyakran fellépő "utazók hasmenése" megelőzésére is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!