Kiderült, a tartós fogyás kulcsa a bélflórától függ: így szabályozhatod az anyagcseréd

Sokan azt gondolják, hogy a folyamatos kalóriamegvonás a fogyás kulcsa. Új kutatások azonban arra jutottak, hogy a bélrendszer egészsége – pontosabban a bélflóra állapota – is kiemelt szerepet játszik a kérdésben.

Az anyagcsere rendkívül összetett, és működését számos dolog befolyásolhatja – például a nemed, az életkorod, a testsúlyod, az egészségi állapotod, a genetikai jellemzőid, a fizikai aktivitásod, az étkezési szokásaid és a bélflórád összetétele is. Ezek közül néhányat – például a genetikai felépítésedet vagy az életkorodat – természetesen nem tudst megváltoztatni, másokat viszont igen. Sokan nem tudják azonban, hogy a bélflóra összetétele is befolyásolható, a bélrendszer egészségének javítása pedig a felesleges kilóktól is segít megszabadulni.

bélrendszer egészsége
Több az összefüggés a bélrendszer egészsége és a fogyás között, mint gondolnád. Fotó: Getty Images

A túlsúlyos embereknek más a bélflórája

Egyre több tudományos bizonyíték szól amellett, hogy a túlsúlyos és elhízott emberek bélflórájának összetétele teljesen más – kevésbé változatos –, mint a vékonyabb testalkatúaké. A súlytöbblettel élők bélrendszerében ráadásul kevesebb hasznos baktériumtörzs él. Ezt azért is fontos kiemelni, mert a bélrendszer egészsége jelentősen meghatározza azt, hogy milyen gyorsan és mennyire tartósan tudsz megszabadulni a nem kívánt kilóktól.

Ezeket edd az egészséges bélflóráért

A bél egészségének javítása érdekében az alábbiakból érdemes minél többet fogyasztanod:

  • Élelmi rostban gazdag élelmiszerek – ide tartoznak a teljes kiőrlésű gabonák, a gyümölcsök, a zöldségek, a babfélék és a hüvelyesek is.
  • Probiotikumokban gazdag élelmiszerek – például az erjesztett tejtermékek (joghurt, kefir), a fermentált szójatermékek, a savanyú káposzta, a kimcsi vagy a kombucha.
  • Prebiotikumokban gazdag élelmiszerek – úgymint az articsóka, a bab, a banán, a cikóriagyökér, a csicseriborsó, a fokhagyma, a hagyma, a mandula, a póréhagyma és a zab.

Fontos „láthatatlan szervünk”, a mikrobióta
Egyre többet lehet hallani és olvasni a bélflóráról, illetve az egészségben betöltött szerepéről. De talán még így is kevesen látják tisztán, hogy valójában milyen döntő jelentősége van a szervezet működésében a légutak, a bőr, a húgyutak és a bélrendszer felszínén élő milliárdnyi mikroorganizmus összességének.

A legjobb anyagcsere-gyorsító tippek a tartós fogyásért

Lassú anyagcserére utal, ha sokszor vagy felpuffadva, székelési nehézségeid vannak, és folyamatosan gyarapszik az úszógumid. A alábbi lépésekkel azonban ezt visszafordíthatod.

  • Ügyelj a megfelelő folyadékbevitelre! Napi 2,5-3 liter legyen a cél!
  • Rendszeresen, 2-3 óránként étkezz kis adagokban! Így a szervezeted nem érez majd kényszert arra, hogy raktározzon.
  • Figyelj a fehérjebevitelre is! Így ugyanis megőrizheted – illetve növelheted – az izomtömegedet, amely a kalóriafelhasználást is megemeli.
  • Mozogj rendszeresen, hetente legalább 150 percet!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.