Ősszel ezért van több pók a lakásban

Egyaránt biztos jele a nyár végének, hogy rövidülnek a nappalok, reggelente már fogvacogtató hideg lehet, illetve hogy egyre több pókkal futunk össze otthonunkban.

Svájci kutatók kifejlesztettek egy okostelefonos applikációt, amely játszva enyhíti a pókiszonyt .

Szeptember végén, október elején úgy érezzük, ideje elővenni a meleg téli holmikat, és bizony a fűtést is fel kell már tekerni. Az állatok nálunk sokkal jobban tudják, hogy lassan beköszönt a hideg évszak: a néphagyományban se szeri, se száma a különféle megfigyeléseknek. Ezek közül a pókokra vonatkozó egyik mondás szerint minél nagyobbra szövik a hálójukat, annál hidegebbre kell készülnünk. Noha ezt a tudománynak nem sikerült igazolnia, annyi bizonyos, hogy az ízeltlábúak viselkedése ebben az időszakban sok változást mutat - olvasható a Leedsi Egyetem két zoológusa, Elizabeth Duncan és Thomas Dally közös cikkében a The Conversation oldalán.

Ősszel gyakrabban találkozhatunk pókokkal otthonunkban
Ősszel gyakrabban találkozhatunk pókokkal otthonunkban. Fotó: Getty Images

Két okból is gyakrabban látjuk őket

Az ízeltlábúak rendkívül érzékenyek a környezeti tényezőkre, és a fényviszonyok változása számukra egyértelműen jelzi az évszakváltást. Akárcsak az emberek, a pókok is a szemükkel észlelik a fényt, csakhogy nekik nem kettő, hanem összesen akár nyolc szemük is lehet. Az agyukba érkező jelek pedig módosítják belső órájuk működését, akárcsak a főemlősöknél.

Az évszakváltás észlelése már csak azért is létfontosságú számukra, mert hidegvérű állatokként nem képesek szabályozni a testhőmérsékletüket. Így aztán a pókok ősszel olyan helyet keresnek maguknak, ahol biztonsággal áttelelhetnek. E vándorlás miatt érezhetjük úgy, hogy a korábbi hetekhez képest bizony megszaporodtak a különféle pókok a lakásban.

Csakhogy a pókoknak más feladatuk is van ilyenkor, ez pedig a szaporodás - hívja fel a figyelmet a Skóciai Természetvédelmi Szövetség (Scottish Wildlife Fund, SWF) honlapja. Nem kizárt, hogy amikor pókot látunk, az már hónapok óta bent élt a lakásban, csak most társat keresni bújt elő. A hím a következő hetekben több alkalommal is párosodik a nősténnyel, aztán elpusztul, a nőstény pedig felfalja. És azért nem érdemes a pókokat lecsapni vagy felporszívózni, mert ragadozók: irtják a lakásunkat megszálló, de számunkra láthatatlan élősködőket. Vagyis minél nagyobb pókot látunk, az annál jobban végzi a munkáját - biztat az SWF.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.