Ezt árulják el a személyiségről a hűtőre tett mágnesek a pszichológia szerint

A jelentéktelennek tűnő hűtőmágnesek jóval többet jelenthetnek egyszerű dekorációnál. A pszichológusok szerint árulkodhat akár a szükségleteinkről, félelmeinkről és arról is, hogyan alakítjuk kapcsolatainkat.

Elsőre azt gondolhatnád, hogy a hűtőmágnes csupán egy hétköznapi apróság, amit dekorációra használnak az emberek.

Hűtőmágnesek jelentése

A környezet- és viselkedéspszichológia szemszögéből nézve azonban az, ahogyan a hűtő ajtaját díszítjük, sok mindent elárulhat motivációinkról, sőt több jellegzetes személyiségtípusra is utalhat – olvasható az Ofeminin cikkében. 

Utazási emlékek

Ha a hűtőd ajtaját különböző utazásokról hazahozott mágnesek borítják, az arra utalhat, hogy fontos számodra az érzelmi kötődés és a kellemes emlékek megőrzése. Egy-egy mágnes nemcsak egy helyet idéz fel, hanem egy kis dopaminlöketet is adhat: eszedbe juttathatja a sikereidet, a pihenést vagy éppen az átélt kalandokat. Ez egyben saját történeted és identitásod megőrzésének egyik módja is. Az otthon szívének számító konyha így olyan hellyé válhat, ahol a hétköznapok újra és újra összekapcsolódnak a legszebb emlékeiddel.

Egy félig nyitott hűtő, az ajtaján hűtőmágnesekkel.
Nem mindegy, mivel díszíted a hűtődet. Fotó: Getty Images

Rendszerezési eszközök

Ha a mágneseket elsősorban arra használod, hogy bevásárlólistákat, számlákat vagy különböző időbeosztásokat rögzíts velük a hűtőre, az feladatorientált személyiségre utalhat. Ilyenkor a hűtő egyfajta külső merevlemezként működik, vagyis az emlékezeted fizikai kiterjesztésévé válik.

A hagyományos, vizuális rendszerezési módszerek segíthetnek abban, hogy úrrá legyél a mindennapok káoszán, és a stresszt is csökkenthetik azzal, hogy átláthatóbbá teszik a teendőket és a határidőket.

Kapcsolódó cikk

8 konyhai mítosz, amelynek sokan bedőlnek – Mi való a hűtőszekrénybe?
konyhai hibák
8 konyhai mítosz, amelynek sokan bedőlnek – Mi való a hűtőszekrénybe?

A kapcsolatok erősítői

A mágnesekkel rögzített családi fotók, üdvözlőkártyák és gyerekrajzok elsősorban azokra lehetnek jellemzők, akik számára különösen fontosak az emberi kapcsolatok, és erős empátiával rendelkeznek. A hűtő ilyenkor valóságos otthoni galériává válik: olyan hellyé, ahol látványosan kifejezheted a szeretetedet és a megbecsülésedet, miközben erősíted a családi összetartozást is. 

Amikor a hűtő a tartalmas élet jelképe

Ha a hűtőd szinte minden négyzetcentiméterét mágnesek borítják, az a pszichológusok szerint annak tudattalan kifejezése is lehet, hogy szeretnéd barátságosabbá, személyesebbé tenni az egyébként rideg felületet, és megmutatni, milyen gazdag és sokszínű az életed.

Akár utazási emlékeket gyűjtesz, akár a mindennapjaidat rendszerezed a hűtő segítségével, esetleg a családi pillanatokat szeretnéd szem előtt tartani, a hűtőd valamennyire tükrözheti a prioritásaidat és azt is, hogyan tekintesz a világra.

Bevásárlás után sokunknak az az első dolga otthon, hogy mindent bepakol a hűtőbe, pedig nincs mindennek ott a helye. Olvasd el a Marie Claire cikkében, melyek ezek az élelmiszerek!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!