Nem lesz elég kenyér?

Veszteséggel adják tovább a pékek a három legnagyobb mennyiségben forgalmazott kenyérféleséget és péksüteményt. A sütőipari érdekképviselet szerint az országban helyenként akár ellátási gondok is keletkezhetnek.

Nem tudunk majd kenyeret venni?

Rossz hír, drágul a kenyér 2018. augusztus 6-án számoltunk be róla, hogy ősztől a kenyérért és a sertés húsért egyaránt 10-10 százalékkal magasabb árat kell majd fizetni . Ennek okáról a linkre kattintva olvashat.

Alacsonyabb a kereskedelmi átvételi ára a vizes zsemlének, illetve a félbarna és a fehér kenyérnek, mint amennyibe az előállításuk kerül, míg a tejes kiflin minimális haszon mutatkozik - derül ki az AKI felméréséből, amelyben a sütőipar legfontosabb pékáruinak önköltségét és jövedelmezőségét vizsgálták.

A 2017-es adatok alapján végzett kutatás kimutatta, hogy a fehér kenyér kilóján 6,04 forint, a félbarna kenyérén 23,58 forint, míg a vizes zsemlején 0,64 forint vesztesége keletkezik a sütőipari vállalkozásoknak országos átlagban. E termékek adják az összes kenyér- és pékáru értékesítésének mintegy 60-65 százalékát - írja cikkében az Agrárszektor .

Helyenként ellátási gondok is lehetnek, vagyis nem lesz elég kenyér
Helyenként ellátási gondok is lehetnek, vagyis nem lesz elég kenyér

Nehezen kompenzálható a veszteség

"A fehér kenyér és a félbarna kenyér esetében a veszteség nehezen kompenzálható, míg a vizes zsemle előállítása országos átlagban nullszaldósnak nevezhető" - mondta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. Mint mondta, mindez hangsúlyosan a nettó átadási árakra vonatkozik, tehát arra, amennyit a (többnyire) élelmiszer-kereskedelmi láncok a pékeknek, kenyérgyáraknak adnak a termékekért. "Ha ehhez hozzátesszük, hogy a felmérés a tavalyi gazdasági környezettel számol, és azóta nőttek a bérek, illetve a liszt-, az energia és az egyéb ráfodítási árak, a helyzet csak romlott" - tette hozzá az elnök.

"A kenyeret készítő vállalkozások nincsenek abban a helyzetben, hogy érvényesítsék megnövekedett költségeiket, mivel az áremeléseket a multinacionális láncok nem fogadják el. Emiatt a pékek más termékeken próbálnak némi hasznot realizálni, ami látványosan leszorítja a szakágazat jövedelmezőségét. A pékek már nem tudják finanszírozni a veszteséget, ami azt eredményezheti, hogy az országban helyenként akár ellátási gondok is keletkezhetnek" - hangsúlyozta az elnök.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól, estétől az északkeleti tájakon számíthatunk egyre több helyen erős, esetleg viharos lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.