Lakás helyett egészségükre gyűjtenek a magyarok

Egyre népszerűbbek a hazai lakosság körében a nyugdíjcélú megtakarítások, egészségügyi kiadásainkra pedig immár fontosabbnak tartjuk félretenni, mint lakásvásárlásra – derült ki egy közelmúltbeli felmérésből.

Jól látható tendencia, hogy a koronavírus-pandémia hatására megváltoztak a megtakarítási preferenciák. Az önkéntes egészségpénztárak az idei első félévi adatok alapján közel egymillió tagot számlálnak, 2,9 százalékkal többet, mint 2021 második félévében – hangzott el Nagy Csaba, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) elnökének előadásában az idei Pénztárkonferencián a napi.hu beszámolója szerint.

malacpersely, sztetoszkóp, egészségügyi célú megtakarítás
Egyre népszerűbbek itthon az egészségügyi célú megtakarítások. Fotó: Getty Images

Nagy a Pulzus Kutató szeptemberi közvélemény-kutatására hivatkozva arról számolt be, hogy ma a váratlan helyzetekre való felkészülés jelenti a legnépszerűbb megtakarítási célt. Ezt követik a második helyen az egészségügyi kiadások, majd a harmadik pozícióban a saját lakás vásárlása. Az első ötbe emellett befért a nyugdíjcél és a gyermekek tanulmányának finanszírozása is.

Inkább az egészség, mint a lakás

Mindez érdekes változásokat mutat a megelőző, 2019-es felmérés eredményeihez képest. Egyfelől ilyen, hogy az egészségügyi célú megtakarítások megelőzték a lakáscélúakat a listán, másfelől felértékelődtek a nyugdíjcélú megtakarítások is. Ez utóbbiak a korábbi ötödik-hatodik helyről kapaszkodtak fel a közvetlen élmezőny mögé.

Összességében a megkérdezettek negyede – főként idősebbek – nyilatkoztak úgy, hogy számukra nem fontos, hogy pénzt takarítsanak meg a jövőre. Ezzel együtt a válaszadók közel fele azért nem tesz félre, mert túl alacsonynak érzi hozzá a jövedelmét. Egészséggel kapcsolatos megtakarítása a résztvevők 12, nyugdíjcélú megtakarítása pedig 14 százalékuknak volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!