Felázott, salétromos falak, penész: milyen betegségeket okozhat?

A salétromos, vizes és penészes fal nem játék. Korántsem csak esztétikai problémát jelent, és nem is csak az épület szerkezetét veszélyezteti – akár súlyos egészségügyi kockázattal is járhat. De mit tehetünk ellene?

Miért alakul ki a salétromos fal?

Ha otthonunk szigetelése megsérült vagy elöregedett, akkor a víz, a nedvesség könnyűszerrel utat törhet magának a legszűkebb nyíláson is. Ha pedig a víz bejut a falba és a kapillárisokon keresztül elindul fel a szerkezetbe, az igazán komoly gondokat tud okozni. A víz először a vakolatot áztatja el, majd távozik a falból pára formájában. Ennek következtében nő aztán a helyiség páratartalma , ez pedig tökéletes környezetet biztosít a penész szaporodásához.

Amit a penészről tudni kell
A penészgombák akár új építésű épületekben is könnyen elszaporodhatnak. Nagyszerű körülményeket teremt a penésznek, hogy a téli hónapokban a kinti hideg és a benti fűtés miatt sok lakásban megnő a páratartalom, a levegő pedig nyirkos lesz. Penésszel a legtöbb esetben az épületek rosszul szigetelt külső falain vagy hőhidak mentén találkozhatunk, de megjelenhetnek a lakás nedvesebb pontjain is, a fürdőszobai, konyhai mosdó körül vagy a cserepes virágok földjén. A penész két leggyakrabban előforduló fajtája az Aspergillus, azaz a fekete penész, valamint a Penicillium, azaz a zöld penész.

A víz tehát már önmagban is súlyos károkat tud okozni, a bajt pedig csak tovább tetézik a benne oldott ásványi anyagok. Ha ugyanis a víz elpárolog, a benne lévő oldott ásványi anyagok kiülnek a falra és kialakul a salétrom – ezt a jelenséget nevezzük egyébként sóvirágzásnak. A salétrom tartós jelenléte pedig nem csak kellemetlen, dohos szagot áraszt, de még az emberi szervezetre is károsan hat. A dohos szag ráadásul beivódik a bútorokba, függönyökbe, sőt még a szobában tárolt ruhákba is.

A nedves falakon a vakolat aztán idővel felpúposodik, elválik a faltól, a rajta lévő burkolat pedig (például a csempe) megrepedezik. Ha tehát otthonunkban repedező burkolattal találkozunk, akkor tudnunk kell, hogy a jelenség a fal nedvesedésére, vízszigetelési problémákra is utalhat.

penész, otthon, vizes falak, salétromos fal
Nem csak az ingatlanra veszélyes, ha vizesedik a fal. Fotó: iStock

Súlyos egészségügyi kockázattal járhat

Az esztétikai problémánál sokkal nagyobb gond, hogy a nedves, befelé is párologtató falak könnyen penészednek, a szoba levegője dohos lesz, ez pedig az egészségünkre is káros lehet. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) álláspontja szerint a penészes környezet számos egészségügyi kockázatot hordoz magában, ezek a kockázatok pedig különösen a légzőszervi panaszoktól szenvedőkre jelenthetnek veszélyt.

A penésznek olyan melléktermékei is lehetnek, melyek erőteljesen allergizálhatnak, irritálhatják a szemet, a tüdőt, az orr nyálkahártyáját, a bőrt és a torkot is, még akkor is, ha egyébként nem vagyunk allergiásak . A penészérzékenység tünetei közé tartozik az orrfolyás és orrdugulás, az orr- és torokviszketés, tüsszögés, fokozott könnyezés. Hasonló panaszokkal jár tehát, mint akármilyen más allergia.

De a penész azokra a legveszélyesebb, akinek az immunrendszerét egy másik betegség már legyengítette. A legérzékenyebbeknél, a légzőszervi betegségtől szenvedőknél vagy a legyengült immunrendszerűeknél a penész fokozhatja a már meglévő betegségek tüneteit, de ha sokáig penészes környezetben vannak, akkor újabb betegségeket is okozhat. Különösen az asztmások vannak veszélyben. Bizonyos penészgombafajták súlyos tüdőbetegségeket, fertőzéseket, a tüdő szöveteinek hegesedését is okozhatják.

Mit tehetünk?

Először is azzal kell tisztában lenni, hogy mit nem érdemes tenni. A salétromos, vizes falak problémáját látszatintézkedések nem fogják megoldani. Tehát azzal, hogy egyszerűen csak lefestjük, vagy lambériával megpróbáljuk elfedni, valójában nem oldunk meg semmit, sőt. Lehet, hogy ideig-óráig el tudjuk fedni a problémát, ám később akár nagyobb is lehet a baj.

Ha valói megoldást szeretnénk a problémára, akkor az első és legfontosabb lépés, hogy ki kell derítenünk a vizesedés okát. Alapvetően kétféle vizesedést különböztetünk meg: a külsőt és a belsőt. Egyszerűbb dolgunk van, ha a falunk kívülről ázik, például egy nyitva maradt ablak, vagy egy rosszul záródó zuhanyzó miatt. Ilyenkor egész egyszerűen a nedvességforrásokat kell kiiktatnunk. Sokkal bonyolultabb a helyzet, ha belső vizesedésről van szó, tehát ha a fal belülről szívja magába a nedvességet. Ebben az esetben nincs más választásunk, vissza kell bontani a falat egészen a hibás rétegekig és helyrehozni a szigetelést. Amíg ezt nem tettük meg, hiába próbáljuk meg újabb és újabb festékréteggel elfedni a problémát, a felület mindig le fogja dobni magáról a rétegeket. Ha viszont sikerült kiküszöbölnünk a probléma okát és helyrehozzuk a szigetelést, akkor utána nyugodtan festhetjük, dekorálhatjuk a falat a kedvünk szerint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!