Megehetjük-e a penészes lekvárt?

Míg a penészes joghurtot, lekvárt vagy péksüteményt gondolkodás nélkül kidobjuk, a márványsajton megjelenő nemespenész emeli az élelmiszer értékét. Mikor kell tényleg kidobni az ételt?

A hűtőszekrényben vagy a hűvös kamrában tárolt élelmiszerek szavatossági ideje hosszabb ugyan, de idővel ezeken is megjelenhetnek az apró, majd egyre nagyobb penészfoltok. A legtöbb ember ezeket az ételeket azonnal a kukába hajítja, vannak viszont olyanok is, akik a penészes részt kivágva próbálják újra fogyaszthatóvá varázsolni a terméket. Vajon még úgy is veszélyt jelenthetnek ezek az ételek az egészségünkre, hogy a szürkés-kékes foltokat már eltávolítottuk róluk?

A brit Élelmiszer-szabványügyi Ügynökség (FSA) általánosan semelyik élelmiszer fogyasztását nem javasolja, amelyen a penész és a rothadás jelei mutatkoznak. Különösen a gyenge immunrendszerű és a veszélyeztetett csoportoknak - gyerekek, idősek, terhes nők - tilos ilyen ételeket fogyasztaniuk. A BBC cikke szerint azonban bizonyos ételek még nem teljesen menthetetlenek a penészesedés korai szakaszában. Mi az, amit ki kell dobjunk, és mi az, ami még (kellő odafigyeléssel) felhasználható?

Lekvár

A lekvár tetején megjelenő első penészgombák még nem feltétlenül teszik veszélyessé az egész terméket. Hogyha eltávolítjuk a penészt az alatta lévő néhány centiméternyi lekvárral együtt, akkor az üveg alján lévő ételt még akár biztonsággal el is fogyaszthatjuk. A szakemberek azonban ennek ellenére sem javasolják ezeknek a termékeknek a fogyasztását. A penész ugyanis olyan káros, mikotoxinnak nevezett anyagot termel, amely a szervezetünkbe kerülve allergiás reakciókat, émelygést, hányást vagy légzési nehézségeket is okozhat. Nehéz pontosan megállapítani, hogy a lekvár mely része fogyasztható biztonsággal, ezért jobb is, ha nem kísérletezünk vele.

Nem biztos, hogy a penészes lekvár teljesen ehetetlen, de jobb nem kockáztatni (Fotó: 123 RF)
Penészes lekvár: jobb nem kockáztatni (Fotó: 123 RF)

Sajt

A sajtokon a nemespenész az érlelési folyamat részeként alakul ki. Ha a kemény sajtok (mint például a cheddar és a parmezán) oldalából egy nagyjából két és fél centiméteres darabbal együtt kivágjuk a penészt, akkor utána a sajt még bátran fogyasztható. Ezeknek a sajtoknak ugyanis nincs akkora nedvességtartalma, ami lehetővé tenné, hogy a penész mélyen megvesse a lábát az élelmiszerben. A penészes rész kivágásakor ügyeljünk rá, hogy a kés ne érintkezzen a penészes résszel, ez ugyanis tovább fertőzhet más ételeket is.

A puhább sajtokkal viszont sokkal óvatosabban kell bánni, ezekben ugyanis nemcsak a gombák, de a különböző baktériumok (listeria, szalmonella) is megtelepedhetnek, ami súlyos betegséget okozhat. Ezért a penészes lágy- és krémsajtokat mindenképpen dobjuk ki!

Kenyér

A péksüteményeken többféle színű penész is megjelenhet. A veszélytelenebb fehér és kék penészgombák megjelenésekor a kenyér egy része talán még menthető, a lyukacsos-szivacsos szerkezetű élelmiszerekben azonban nehéz megállapítani a romlás mértékét. Ha sárgás vagy fekete penészfoltokat látunk, mindenképpen dobjuk ki a terméket, de összességében jobb, ha a pékáruk esetében sem kockáztatunk.

Zöldségek és gyümölcsök

A gyümölcsök általában tovább elállnak a zöldségeknél, mivel savas levük nem kedvez a baktériumok szaporodásának. Ha azonban héjuk megsérül, a gyümölcs is gyorsabban rothadásnak indul. Nem érdemes felhasználni a hűtő végében felejtett, enyhén nyálkás cukkinit vagy megpuhult sárgarépát sem. A nyálkát ugyanis a zöldség felszínén lévő baktériumkolóniák okozzák, amelyek elfogyasztása gyomorgörcsökkel és hányingerrel végződhet.

Csonthéjasok

A penészes dió és mogyoró különösen veszélyes lehet, mert gyakran telepszik meg ezeken az Aspergillus flavus nevű penészgomba, amely rákkeltő mikotoxinokat termel. A toxin a májban felhalmozódva daganatot okozhat, ezért a penészes csonthéjasokat semmiképp se együk meg.

Forrás: BBC

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!