Csökkenti a rák kialakulásának esélyét, ha ezt eszed

A vastag- és végbélrák kialakulásának kockázatát jelentősen befolyásolja az is, hogy milyen típusú kenyeret fogyasztasz – állapította meg egy friss tanulmány.

Kisebb a rák kialakulásának valószínűsége a teljes kiőrlésű kenyeret fogyasztóknál – hívta fel Facebook-követői figyelmét az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel  foglalkozó Rizikometer. A News-Medical cikkére hivatkozva azt írták, az összefüggést több mint 1,88 millió felnőtt bevonásával vizsgálták.

becsomagol pékárut fog egy nő a boltban
Kisebb a rák kialakulásának valószínűsége a teljes kiőrlésű kenyeret fogyasztóknál. Fotó: Getty Images

Mekkora rákkockázatot jelent a kenyérfogyasztás?

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a nagyobb mennyiségű kenyér fogyasztása általánosságban növelheti-e a vastag- és végbélrák kialakulásának kockázatát, illetve mekkora hatással vannak a rizikóra a különböző kenyérfélék. Az említett daganattípusok a harmadik leggyakoribbak világszerte, az érintett betegek az összes rákos eset körülbelül 10 százalékát teszik ki.

Az eredmények azt mutatták, hogy önmagában a kenyérfogyasztás nincs összefüggésben a rákos megbetegedések vagy halálozások kockázatával, amint azonban fajtánként vizsgálták a kenyereket, ez máris megváltozott” – olvasgató a bejegyzésben.

Vannak egészségesebb és egészségtelenebb kenyérfajták

A szakértők szerint az átlagosnál 14 százalékkal kisebb a bélrák kialakulásának rizikója azoknál, akik rendszerint barna, rostban gazdag, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret fogyasztanak. Az alacsony rosttartalmú fehér kenyerek fogyasztói között ezzel szemben mintegy 21 százalékkal magasabb a daganatos megbetegedések, illetve az ebből fakadó elhalálozások aránya.

Mutatjuk, melyik a legegészségesebb kenyér
Sokan a kenyeret az egészségtelen élelmiszerek közé sorolják, így azonban nem tesznek különbséget a fehér kenyér és a teljes kiőrlésű változatok, esetleg más, tápanyaggal gazdagított kenyerek között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!