Elégetnéd az avart? 3 milliós bírság is járhat érte, ha nem tartod be a szabályokat

Ilyenkor rengeteg levél gyűlik össze a kertekben, amivel kezdeni kell valamit. Akár el is égetheted, de csak ha betartod az erre vonatkozó szabályokat.

A lehullott faleveleket el lehet égetni, de csak akkor érdemes, ha ismered az erre vonatkozó szabályokat, amelyeket a Lakáskultúra gyűjtött össze.

A tarlón ég egy kupac zöldhulladék.
Tüzet csak megfelelően kialakított helyen szabad gyújtani, így tehát nem. Fotó: Getty Images

2021. január 1. óta a zöld hulladék égetése országosan tilos. A törvénykezés azonban a települések vezetésének ad egy kiskaput: az önkormányzatok helyi rendeletben szabályozhatják az avar és a kerti hulladék égetését. Belterületi ingatlanok esetén az önkormányzat rendeletében szabályozhatja, feltételekhez kötve engedheti az avar és kerti hulladékok égetését. Általában két időszakot biztosítanak erre: minden évben március 1-től április 30-ig, valamint október 1-től november 30-ig – ünnepnapok kivételével – előre meghatározott napokon.

Az avarégetés szabályai

  • Égetni csak megfelelően kialakított tűzrakóhelyen szabad, zárt kerten belül.
  • A kerti hulladékkal együtt kommunális, veszélyes és ipari eredetű hulladék nem égethető (mások mellett műanyag, gumi, festék vagy vegyszer)!
  • Szabadban a tüzet őrizetlenül hagyni nem szabad, veszély esetén a tüzet azonnal el kell oltani!
  • A füstképződés csökkentése érdekében az avart, növényi- és kerti hulladékot szárítani kell, és az eltüzelés csak kis adagokban történhet.
  • Az égetés végén meg kell győződni arról, hogy a tűz elhamvadt, és a visszamaradt parazsat, hamut le kell locsolni, illetve földréteggel be kell fedni.
  • Erős szélben tilos égetni, mert azzal kockáztatjuk a tűz átterjedését más ingatlanára is.

Grillezni bármikor szabad, persze ezt is a szabályok betartásával

  • Nem szabad felügyelet nélkül hagyni az égő tüzet, a még ki nem hűlt parazsat, hamut;
  • gondoskodni kell a megfelelő, tűz oltására alkalmas anyag, eszköz készenlétben tartásáról (víz vagy homok);
  • a sütést követően a tüzet gondosan el kell oltani, és meg kell győződni arról, hogy az elaludt.

Aki megszegi a szabályokat,

azt környezetvédelmi, levegőtisztaság-védelmi, illetve tűzvédelmi bírsággal sújthatják, ami minimum 100 ezer, ha viszont a tűz elterjed és tűzoltók bevonására is szükség van, akkor akár 3 millió forint is lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.