A szemüveg így nem párásodik be, ha maszkot visel

HáziPatika

A maszkviselés már önmagában is sok problémát okozhat, a szemüvegesek azonban még jobban megszenvedhetik az ezzel járó procedúrát. Sokan számolnak be ugyanis arról, hogy ha felteszik a maszkot, rögtön az első levegővételnél bepárásodik a szemüvegük. Szerencsére van egy trükk, ami segíthet, hatékonysága ráadásul tudományosan bizonyított.

Koronavírus: ezért jobb a szemüveg, mint a kontaktlencse - kattintson a részletekért!

Bár az állandóan bepárásodó szemüveg csupán apró kellemetlenségnek tűnhet a koronavírus-járvány által okozott komoly nehézségekhez képest, hibás döntés lenne nem foglalkozni vele. Főleg úgy, hogy egy egyszerű módszerrel az érintettek örökre búcsút inthetnek a bosszúságnak. A probléma egyébként nem új keletű, az egészségügyi szakemberek például jóval régebb óta küzdenek vele, mint mi, többiek, akik a pandémia miatt kényszerülünk rendszeresen maszkot hordani. De lássuk azt a sokat emlegetett trükköt!

Sok szemüveges szenved attól, hogy maszkviselés közben bepárásodnak a lencsék.
Sok szemüveges szenved attól, hogy maszkviselés közben bepárásodnak a lencsék. Fotó: Getty Images

A szappan erre is jó

Az Annals of The Royal College of Surgeons of England című szaklapban 2011-ben jelent meg egy tanulmány, ebben két tudós hathatós fegyverrel rukkolt elő a maszk által okozott szemüvegbepárásodás ellen, amely amellett, hogy nagyon kellemetlen az egészségügyben dolgozók számára, még a munkájuk elvégzésében is akadályozhatja őket. A trükk nem igényel kézügyességet, fillérekbe kerül, és még azt sem kell kockáztatnunk, hogy alkalmazása után a szemüvegről veszélyes kemikáliák juthatnak a szemünkbe.

"Mielőtt feltennénk a maszkot, mossuk meg a lencséket szappanos vízzel, majd óvatosan rázzuk le a felesleges cseppeket. Ezután vagy hagyjuk megszáradni a felületet, vagy egy puha kendővel töröljük meg azt. Ha ezzel megvagyunk, nyugodtan feltehetjük a maszkot, a szemüvegünknek nem szabad bepárásodnia" - olvasható a szövegben.


Más üvegfelületeken ugyanúgy beválik

Ahogy azt a tanulmány két írója, Sheraz Shafi Malik és Shahbaz Shafi Malik elmagyarázta, a maszkviselés miatt a kilélegzett levegő felfele irányul, és "ráül" a szemüveglencsékre. A lencsék hűvösebb felületén lecsapódó meleg vízgőz apró vízcseppeket és párát képez (a cseppek a vízmolekulák közötti felületi feszültség miatt keletkeznek). A szappanos víz azonban egy olyan láthatatlan réteget képez a lencse felületén, amely feloldja ezt a feszültséget, és hatására a vízcseppek egyenletesen oszlanak el. A szakértők egyébként bármilyen más üvegfelület esetén javasolják a módszer alkalmazását, ha el akarjuk kerülni annak bepárásodását.

Forrás: health.com

Zoomon nézhette a násznép, ahogy egybekelt az ifjú pár - nézze meg az nlc.hu oldalán, milyen egy esküvő a karantén alatt. 

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+29, +34 °C
Minimum:
+17, +22 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a megnövekvő felhőzetből több helyen lehet zápor, zivatar.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag