A legjobb környezetbarát élelmiszer-alternatívák

A környezetvédelem egyre többeknek lesz szívügye, de sokan nem tudják, hogy hol kezdjék a változtatásokat az életmódjukban. Az egyik lehetőség, hogy az étkezésünket próbáljuk kicsit megreformálni annak érdekében, hogy kisebb legyen az ökológiai lábnyomunk.

Sokan nem is tudják, hogy az, hogy mit esznek, és milyen élelmiszereket vásárolnak, mekkora hatással van a környezetre. Egy nagy tejeskávé ökológiai lábnyoma például tízszer akkora, mint egy sima presszóé, éppen ezért már egy olyan apróság is számíthat, ha ezentúl tej nélkül fogyasztjuk a kávénkat. Ha nem szeretnénk lemondani a tejről, akkor érdemes növényi alternatívákat kipróbálni, mert ezek fele olyan károsak környezetvédelmi szempontból. Ha pedig reggelente müzlit eszünk tejjel, és növényi tejre váltunk, már azzal is tettünk egy keveset a környezetért.

Ez az étrend a legjobb nekünk Egy új kutatás szerint a vörös hús- és tejtermékmentes étrend nem csak egészségünkre, hanem a bolygóra is jó hatással van. Kattintson a részletekért!

Nézzük meg jól, hogy mi kerül a kosarunkba

Hasonló a helyzet, ha a szendvicsünkbe sajt helyett mogyoróvajat vagy mandulavajat teszünk, de már az is sokat számít, ha a felére csökkentjük a sajt mennyiségét és vékonyabb szeleteket vágunk. A sajtokból is létezik növényi alternatíva, ezeknek az előállítása körülbelül tizedakkora hatású környezetvédelmi szempontból, mint a tejből készülteké.

Tej helyett érdemes a növényi változatokat választani. Fotó: Getty Images
Tej helyett érdemes a növényi változatokat választani. Fotó: Getty Images

Ha vásárolni megyünk, és gyümölcsöt kívánunk, érdemes figyelni a szezonalitásra, illetve átgondolni, hogy milyen szállítási móddal és mennyi idő alatt kerülhetett az adott gyümölcs a polcokra. A bogyós gyümölcsöket, amikor éppen nincsen szezonjuk, általában repülővel szállítják, ami százszor olyan környezetkárosító is lehet, mintha hajóval tennék ugyanezt. Azzal is tehetünk a természet védelméért, ha olyan gyümölcsöket veszünk, amelyek egy több hetes hajóút során is fogyaszthatóak maradnak, ilyenek például az alma, a banán vagy a narancs.

A húsfélék fogyasztásának környezetszennyező hatásairól már rengeteg tanulmány született, nem véletlen, hogy sokan próbálják csökkenteni a húsfogyasztásukat, ami nagyon hasznos ötlet. Ha például a heti szintű bárány- vagy marhahúsfogyasztásunk felét hüvelyesekkel, például lencsével vagy babbal helyettesítjük, azzal 40 százalékkal csökkenthetjük a hozzájárulásunkat az állattartás okozta károsanyag-kibocsájtáshoz. Környezetbarát megoldás, ha ásványvíz helyett csapvizet iszunk, ehhez érdemes beszerezni egy vízszűrő kancsót, vagy egy, közvetlenül a csapra szerelhető vízszűrőt.

A vajat is megpróbálhatjuk főzés közben valamilyen növényi zsiradékkal helyettesíteni, és már rengeteg növényi alapú szendvicskrém is létezik, amelyek szintén környezetkímélőbbek az állati eredetűeknél. Ha pedig valamilyen sütemény vagy étel receptje tojásfehérje használatát írja előt, akkor használjunk helyette aquafabát. Az aquafaba a csicseriborsókonzervből visszamaradt folyadék, amelyet ugyanúgy felverhetünk, mint a tojásfehérjét, és készíthető belőle például habcsók, csokoládémousse vagy akár majonéz is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!