A hitelmoratóriumban lévők többsége fizetőképes

Aki teheti, októbertől fizesse a hitelét, javasolja a Magyar Nemzeti Bank.

A hitelmoratóriumban lévő ügyfelek legnagyobb hányada képes lenne fizetni tovább a hitelét, ők más okokból, például kényelmi szempontból vették igénybe a lehetőséget. Ezt az is bizonyítja, hogy az elmúlt másfél évben a moratóriumban lévő ügyfelek közül körülbelül 350 ezren vettek fel új hitelt - mondta el a VG -nek adott interjúban Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.

A szakember szerint a moratórium nagyon jó eszköz volt arra, hogy a járvány kitörésekor az egészségügyi feszültségeket csökkentse és időt adjon az embereknek a dolgaik rendezésére. E szempontból a moratórium abszolút sikertörténet. Ahogy viszont telik az idő, azt látni kell, hogy ez sincs ingyen, és ha sokáig tart, akkor bizony anyagilag többletkiadást jelent sok fogyasztónak.

Kandrács Csaba szerint az ügyfelek legnagyobb hányada képes lenne törleszteni a lakáshitelét. Erre utal, hogy a moratóriumban lévő fogyasztók közül körülbelül 350 ezren új hitelt vettek fel az elmúlt másfél évben. Náluk kényelmi (vagy befektetési) döntés lehet a háttérben, és október vége nagy tisztulást hozhat ebből a szempontból is.

house loan
Aki teheti, októbertől fizesse a hitelét - javasolja az MNB. Fotó: Getty Images

A járvány alatt feltételezhetően bedőlt hitelekről azt mondta az alelnök, hogy kevesen lehetnek, akik olyan élethelyzetbe kerültek, kerülnek, hogy nem tudják majd fizetni a hitelüket, de ez sajnálatosan járványok nélkül is előfordul. Ennyi idő alatt ugyanis az egyes ügyfelek váratlan élethelyzetei miatt időben "feltorlódhatott" több problémás hitel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!