Orvosmeteorológia: ingerlékennyé tehet a melegfront

Napsütéssel indul a szombat, de délután zivatarok lehetnek az ország nyugati felén.

A Kiderül előrejelzése szerint a szombat első felében derült lesz az ég, majd az ország nyugati felén, kétharmadán megnövekszik a felhőzet. Kora délutánig nem lesz csapadék, majd a Dunántúl északnyugati, északi részén elszórtan várható zápor, zivatar. A Dunántúlon megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon megerősödik a déli szél, de zivatarok körül viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 25 és 30, késő este 19 és 24 fok között alakul.

időjárás
Érdemes kihasználni a napsütéses időt. Fotó: Getty Images

Ma még melegfronti, holnap már hidegfronti hatás várható. Emiatt ma ingerlékenység, alvászavar, fejfájás is előfordulhat. A légnyomás csökken.

A HungaroMet szerint zivatar veszélye miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki

  • Fejér, 
  • Győr-Moson-Sopron, 
  • Komárom-Esztergom, 
  • Vas, 
  • Veszprém 
  • és Zala megyére. 

Azt írták, ma délutánig kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség nem várható. Késő délutántól, estétől északnyugaton elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok, amiket felhőszakadás-szerű csapadék, viharos (60-70 km/h) széllökés és apróbb szemű jég (1 cm alatti átmérő) kísérhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?