Orvosmeteorológia: melegfront tehet ma ingerlékenyebbé

Melegfronttal indul a kedd, de az ország egyik felén zivatarok is várhatók.

Napos, gyengén felhős időre számíthatunk, majd a déli óráktól nyugat felől elkezd megnövekedni, késő estétől határozottan megvastagodni a felhőzet. Délutántól a nyugati határszélen, estétől a Dunántúlon már máshol is előfordulhat zápor, zivatar. A délies szelet élénk lökések kísérhetik. Zivatarok környezetében megerősödhet, esetleg viharossá fokozódhat a szél. A csúcshőmérséklet nagyrészt 28 és 33 fok között alakul, a nyugati határszél közelében lehet ennél kissé hűvösebb az idő - olvasható a Kiderül előrejelzésében.

Fiatal nő elhúzza a függönyt.
Kellemes idővel indul a nap. Fotó: Getty Images

Kedden napközben meleg jellegű fronthatás várható, így az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál többek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás tapasztalható, de akár ingerlékenyebbekké is válhatnak. Estétől nyugat felől pedig már hidegfront érkezik - írja a HungaroMet.

Zivatar veszélye miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki 

  • Baranya, 
  • Győr-Moson-Sopron, 
  • Somogy, 
  • Tolna, 
  • Vas, 
  • Veszprém 
  • és Zala megyére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!