Orvosmeteorológia: hidegfront érkezik, de marad a hőség is

Zivatarokra számíthatunk vasárnap.

A Kiderül előrejelzése szerint nagyobb eséllyel a Duna vonalában, illetve attól keletre lesz erőteljes a gomolyfelhő-képződés, és főleg arrafelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. A cellákat elsősorban felhőszakadás kísérheti. A zivatarok éjszakára sem szűnnek meg teljesen. Az egyre nagyobb területen északias irányba forduló szelet a Dunántúlon időnként élénk lökések is kísérhetik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek.

A csúcshőmérséklet északnyugaton, nyugaton általában 30 és 35, míg délkeletebbre továbbra is 35 és 40 fok között alakul. Késő estére 20 és 30 fok közé hűl le a levegő.

időjárás
Fotó: Getty Images

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV-sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjunk a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszunk könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei így már több helyen megjelentek a levegőben. A légnyomás emelkedik.

A HungaroMet azt írja, magas középhőmérséklet miatt harmadfokú riasztás van érvényben Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ugyanezért másodfokon figyelmeztetnek Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Somogy és Tolna megyében.

Zivatar miatt másodfokú riasztást adtak ki Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben. Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Veszprém és Zala megyében pedig felhőszakadásra figyelmeztetnek, elsőfokon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Tovább szakadozik, csökken a felhőzet, és a reggeli, kora délelőtti órákban a keleti és a déli tájakon is megszűnik a csapadék. A nap további részében mindenütt napos, gyengén felhős időre van kilátás, zápornak már kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél élénk, néhol erős lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!