Orvosmeteo: zivataros napok jönnek

Esőre országszerte számíthatunk a következő napokban, a hőmérséklet is hűl néhány fokot.

A napsütést borongós, esős idő válthatja a következő napokban. A Kiderül előrejelzése szerint kedd délelőtt még sokfelé számíthatunk napos időre, délutántól azonban már beborul az ég és az esernyőnkre is szükség lehet.

Napközben réteges felhőzet az északkeleti harmadban és Sopron térségében maradhat meg legtovább, másutt szűrt napsütésre számíthatunk, majd nyugat felől mindenütt beborul az ég. Késő délutánig csak néhol fordulhat elő gyenge eső, szitálás, ezt követően viszont már egyre több helyen várható csapadék. A délies szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 19 és 25 fok között valószínű, de a tartósabban felhős tájakon ennél pár fokkal hűvösebb marad az idő. Késő estére 12 és 21 fok közé hűl le a levegő.

eső
A napsütést borongós, esős idő váltja az előrejelzés szerint. Fotó: Getty Images

Jelentősebb fronthatásra kedden nem kell számítani az előrejelzés szerint, a borongós, szeles idő azonban jelentősen csökkenti a hőérzetünket és növeli a megfázás veszélyét. Javasolt ezért rétegesen öltözködni, hogy elkerüljük a lebetegedést. Az UV sugárzás mértéke napközben is gyenge marad, így az érzékeny bőrűek is veszély nélkül kiélvezhetik a napsütést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra