Orvosmeteo: már fagypont alattiak az éjszakák

Az ország több pontján 0 fok alá hűl a levegő éjszakánként, napközben viszont még mindig sokhelyütt örülhetünk napsütésnek.

Még kedden is kitart a napsütés, az átlaghőmérséklet ugyanakkor folyamatosan csökken. A Kiderül előrejelzése szerint időjárási frontok sem okoznak napközben kellemetlenségeket.

Napközben a pára-, illetve ködfoltok feloszlását követően napos, fátyolfelhős idő várható, de északkeleten gomolyfelhők is képződhetnek, illetve délután északnyugat felől átmenetileg megvastagszik a felhőzet. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél a Fertő térségében megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére -1 és +8 fok közé hűl le a levegő.

kávé, reggel
Egyre hűvösebbek a hajnalok, ami az ízületi fájdalmakat is felerősítheti. Fotó: Getty Images

Időjárási frontok egészen szerdáig nem okoznak majd kellemetlenséget az előrejelzések szerint, így a frontérzékenyek egy szusszanásnyi időre fellélegezhetnek. Az erőteljes lehűlés miatt azonban éjszaka már talajmenti fagyok várhatóak, és a hajnalok is egyre hűvösebbek. Ez főként az ízületi panaszokkal élők tüneteit erősítheti fel. A hideg időben könnyen megfázhatunk, javasolt ezért rétegesen öltözködni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra