Orvosmeteo: ma még hidegfronttól fájhat a fejed

Sok napsütésre és az átmeneti enyhülés után gyorsan melegedő időre van kilátás a hét első felében.

Túlnyomóan derült lesz ma az ég felettünk, legfeljebb kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhatja néhol a napsütést – olvasható a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala előrejelzésében. Sokfelé élénk lesz az északi, északnyugati szél, sőt, néhol erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul, majd késő estére 18 és 25 fok közé hűl vissza a levegő.

A vasárnap érkezett hidegfront még ma is érezteti hatását. A frontérzékenyek körében így fejfájás, erősödő migrén is jelentkezhet. Sokaknál okozhat panaszokat továbbá, hogy lassanként beindul a parlagfűszezon. Az invazív gyom pollenkoncentrációja országos viszonylatban is elérheti a tüneteket okozó közepes, az Alföld nagy részén pedig a magas szintet. Emellett a csalánfélék pollenjei is jellemzően közepes-magas koncentrációban vannak még jelen a levegőben.

Ami a folytatást illeti, kedden még többfelé megélénkülhet az északi szél, majd mérséklődik a légmozgás. Ezt leszámítva derült, száraz időjárás várható. A nappali maximumok 27 és 31, majd szerdán már 30 és 34 fok közötti értéket érhetnek el.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?