Orvosmeteo: borongós csütörtök melegfronttal

Az ország bizonyos pontjain ma is számíthatunk esőre, a meteorológusok pedig melegfronti tüneteket jósolnak.

Az ország bizonyos pontjain borongós időnk lesz csütörtökön, a Kiderül előrejelzése szerint pedig melegfront okozhat kellemetlenségeket.

Napközben nyugat felől csökken a felhőzet, az ország nagy részén több órára kisüt a nap, azonban az északkeleti völgyekben néhol tartósabban felhős maradhat az idő. A déli óráktól nyugat felől ismét felhősödés kezdődik, estétől főként az északi országrészben várható eső, zápor. A déli, délkeleti szél megélénkül, az Észak- és Nyugat-Dunántúlon megerősödik, illetve helyenként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 16 és 21 fok között alakul, de az északi szélcsendes völgyekben ennél több fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 9, 18 fok közé hűl le a levegő.

fejfájás, fájdalom
A melegfront sokaknál okozhat fejfájást. Fotó: Getty Images

Csütörtökön melegfronti hatás dominál, melynek hátterében a Kárpát-medence térségébe benyomuló meleg levegő áll. A frontérzékenyeknél ennek hatására kellemetlen tünetek jelentkezhetnek: a vérnyomászavarokkal küzdők panaszai felerősödhetnek, de jelentkezhet fejfájás, migrén és alvászavar is. A légnyomás csökken, az UV-sugárzás mértéke napközben is gyenge marad.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra