Orvosmeteo: a szép őszi időt két térségben erős széllökések zavarhatják

Folytatódik a csendes, de már hűvösebb őszi időjárás. Ezen a héten is sokat fog sütni a nap.

A párásság és a ködfoltok feloszlása után túlnyomóan derült idő várható, majd napnyugtakor fátyolfelhőzet érkezik nyugat, északnyugat felől. Csapadék nem lesz. A délkeleti, keleti szelet csak kevés helyen – főként Sopronnál és a Fertő térségében – kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 13 fok között alakul, késő estére -2 és +5 fok közé hűl le a levegő – áll a Kiderül előrejelzésében.

őszi idő, kutya, avar, lehullott falevél, kirándul
Még mindig jó kirándulóidő van, csak néhol élénkül fel a szél. Fotó: Getty Images

Fronthatással nem kell számolni. A szárazabb, illetve enyhébb időszakokban helyenként még visszakerülhetnek a levegőbe a szezon folyamán korábban kiszóródott és kiülepedett pollenszemek, melynek hatására a parlagfű pollenkoncentrációja akár még november elején is esetenként elérheti a közepes szintet. A Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentése szerint november közepétől azonban várhatóan mindenhol legfeljebb alacsony koncentrációban lesz jelen a parlagfű virágpora. 

A többi lágyszárú allergén, mint a csalánfélék, a pázsitfűfélék, az üröm, a libatopfélék, a kenderfélék, az útifű, a lórom, valamint a szerbtövis, a rézgyom és az ernyősvirágzatúak virágporának mennyisége viszont országosan alacsony.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!