Mutatjuk, meddig tart még a jó idő (2019.05.02.)

A gomoly- és fátyolfelhők mellett mindenütt többórás napsütésre készülhetünk ma, de helyenként - elsősorban a keleti és az északi tájakon - zápor, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat.

Szeles napra számíthatunk

A nyugati, délnyugati szelet többfelé élénk, olykor erős lökések kísérik, főként a főváros tágabb környezetében, az Északi-középhegység térségében, illetve az Alföld egyes részein - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat . A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.

Esős hétvégére számíthatunk
Borús, esős lesz a hétvége. Fotó: 123rf

Késő estére keleten megszűnik a csapadék, kezdetben kevés lesz felettünk a felhő. A délnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Később nyugat felől megnövekszik a felhőzet, hajnaltájt pedig a Dunántúlon meg is vastagszik. Pénteken a reggeli órákban az északnyugati határvidéken néhol már lehet zápor. Késő estére 10 és 16 fok közé hűl a levegő, míg a hajnali órákra 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.

Pénteken számíthatunk csapadékra is

Pénteken többnyire közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, és szórványosan zápor, zivatar is kialakulhat - a legkisebb esély a csapadékra délkeleten van. Többfelé megerősödik majd a délnyugati szél, zivatarban pedig átmenetileg viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között alakul, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.

Borús lesz a hétvége

Rövid napos időszakok mellett erősen felhős égre számíthatunk szombaton, csupán délkeleten süthet ki hosszabb időre a nap. Eső, zápor egyre nagyobb területen várható, néhol zivatar is kialakulhat, helyenként pedig megerősödik a déli, délnyugati szél, estefelé az Észak-Dunántúlon északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 22 fok között alakul, északnyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb.

A hét végén túlnyomóan borult lesz az ég, vasárnap sokfelé várható eső, zápor, és nagy területen lesz erős, a Dunántúlon helyenként viharos az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 17 fok között alakul, keleten számíthatunk melegebbre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!