Mutatjuk, meddig marad felhős az idő

Az elmúlt napok borúsabb időjárása után az elkövetkező időszak már nagyobb arányban szól majd a kellemes tavaszi napsütésről. Ráadásul fronthatás sem érvényesül, amely megterhelné az arra érzékenyek szervezetét.

Közepesen-erősen felhős lesz ma az ég, ugyanakkor hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is kisüthet. Elsősorban a délnyugati, nyugati országrészben záporok, délen esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Megélénkül az északi, északkeleti szél, a nyugati megyékben és északkeleten időnként meg is erősödik – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, majd késő estére 9 és 14 fok közé hűl vissza a levegő.

Ami az orvosmeteorolgiai helyzetet illeti, bár a légnyomás emelkedik, fronthatással ma nem kell számolni. Összességében tehát kellemes, pihentető nap vár a kifejezetten frontérzékenyekre is.

cseresznyevirág, méh
Az elkövetkező napokban több napsütésben bízhatunk, szebbik arcát mutatja majd a tavasz. Fotó: Getty Images

Egyre többször bújhat elő a nap

Holnap erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés és a magasszintű felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre ismét kisüt a nap. Helyenként előfordulhat még záporeső, néhol zivatar. Sokfelé megélénkül, a Kisalföldön időnként megerősödik az északi szél. Délután 13 és 19 fok közötti csúcsértékeket olvashatunk le a kültéri hőmérőkről.

Csütörtökön és pénteken egyaránt gomolyfelhős, napos időre van kilátás. Egy-egy kisebb zápor még nem kizárt, számottevő csapadék azonban nem valószínű. Élénk lehet ugyanakkor a légmozgás, sőt, csütörtökön az északkeleti, északi, pénteken az északkeleti, keleti irányú szelet kísérhetik többfelé erős lökések. A nappali maximumok 15-20 fok között alakulnak várhatóan.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!