Jön a nyári idő (2019.05.24.)

Ma többnyire közepesen és erősen felhős lesz az ég: a Nyugat-Dunántúlon ennél kevésbé felhős tájak is lehetnek, míg az ország északkeleti harmadában várható a legtöbb felhő, de legalább pár órás napsütés ott is lesz.

Akár 22 fok is lehet ma

Elsősorban a középső és keleti országrészben fordulhat elő csapadék, főként a Tiszántúlon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol elszórtan kialakulhat zivatar is - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat . Ma az északnyugati szél élénkül meg, a Bakonyban és a Balaton térségében pedig néhol erős is lesz. 17 és 22 fok között valószínű a legmagasabb nappali hőmérséklet, míg késő estére 12, 17 fokra hűl le a levegő.

Hétvégére érkezik a napos idő
Hétvégén többnyire derűs időre számíthatunk. Fotó: 123rf

Éjszaka csökken a felhőzet

Késő estig helyenként még előfordulhat zápor az Alföldön és az Északi-középhegységben. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. A felhőzet reggelig fokozatosan csökken, így szombatra derült idő ígérkezik a nyugati megyékben, keleten pedig kissé vagy közepesen felhős. Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk szombaton, zápor, esetleg egy-egy zivatar főként a Dunától keletre elszórtan várható. Az északnyugati szél helyenként megélénkül, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

Vasárnap estétől ismét lehetnek záporok

Vasárnap sok napsütésre számíthatunk a gomolyfelhő-képződés mellett, majd estétől növekedni kezd a fátyolfelhőzet délnyugat, dél felől. Zápor, néhol zivatar elszórtan várható, a légmozgás pedig mérsékelt marad, szélerősödés csak zivatar környezetében lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között várható.

Hétfőtől újra borús időnk lesz

Hétfőre ismét többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és eső, zápor, szórványosan zivatar is sokfelé várható. Néhol megélénkül a délkeleti szél, de zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 17 és 26 fok között alakul majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!