Fejfájást és alvászavart hoz a szombat

Az aktuális időjárási helyzet a melegfrontra érzékenyek szervezetére gyakorol nagyobb terhelést. Gyakori lehet a fejfájás, a fáradtságérzet és az álmatlanság.

Szombaton eleinte még lehet némi napsütés az ország középső és nyugati részein, de később mindenhol erősen felhős időre van kilátás. Északkeleten, illetve az Észak-Alföldön van a legnagyobb esély kisebb záporok kialakulására.

fejét fogó idősebb nő egy hotelszobában
Gyakori lehet ma a fejfájás, a fáradtságérzet és az álmatlanság. Fotó: Getty Images

Napközben többfelé lesz erős, a Bakony térségében olykor viharos is lehet az északnyugati, nyugati szél – az Alföld északi részén és az Őrségben azonban mérsékelt marad a légmozgás. A legmelegebb délutáni órákban többnyire 16 és 21 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Hajnalban pedig 9 és 12 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma alacsony az alkalmazott kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség kockázata. Ezért jelenleg nincs érvényben sem vészjelzés, sem riasztás.

-6 fokot is mértek már ezen a napon

Az október 11-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -6 Celsius-fokot 1948-ban jegyezték fel Putnok településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1917-ben mért eredmény tartja, amikor 30 fokot mutattak a hőmérők Túrkevén.

Újabb front terheli a szervezetünket

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint az aktuális időjárási helyzet a melegfrontra érzékenyek szervezetére gyakorol nagyobb terhelést. Gyakori lehet a fejfájás, a fáradtságérzet és az álmatlanság.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!