Eső is lehet hétvégén (2019.09.27.)

A következő napokban a napsütés mellett több-kevesebb csapadékra is számítanunk.

Pénteken nyugat felől egy vékony, szakadozott felhősáv vonul át az országon, emellett mindenütt várható több-kevesebb napsütés - írja az Országos Meteorológiai Intézet . Számottevő csapadék nem valószínű. Reggel foltokban még párás, ködös lesz az idő, de ezek délelőtt feloszlanak. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között várható. Késő estére 14-18 fokra hűl le a levegő.

Jó idő lesz hétvégén
Jó idő lesz hétvégén. Fotó: iStock

Igazi őszi idő lesz hétvégén

Szombaton az ország északi felén erősen felhős időre számíthatunk, és több helyen valószínű eső, zápor, délebbre szakadozott felhőzet várható, és csak néhol lehet csapadék. A déli, délnyugati szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10-15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17-24 fok között várható, délen lesz napközben a melegebb.

Vasárnap szakadozó, délután délnyugat felől határozottan csökkenő felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Elvétve gyenge eső, zápor előfordulhat. A délnyugati, déli szél többfelé megélénkül, északnyugaton helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9-15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19-25 fok között várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!