Erős szélre készüljünk (2020.07.07.)

Csapadékos, hűvös reggelre ébredtünk kedden, az idő azonban szép lassan kiderül. Szerdán már nem lesz eső, de némi felhősödés megzavarhatja azért a napsütést. A szél több helyen erősnek ígérkezik.

Kedden északnyugat, nyugat felől határozottan csökken a felhőzet, és a többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Délelőtt a Dunántúlon, kora délutánig aztán keletebbre is megszűnik a tartós csapadék, de a keleti tájakon az esti órákig futó zápor néhol még kialakulhat. Az északnyugati, északi szél több helyen lesz erős, majd estére mindenütt jelentősen mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul, késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Kedden az északnyugati, északi szél több helyen lesz erős.
Kedden az északnyugati, északi szél több helyen lesz erős. Fotó: Getty Images

Szerdán délnyugaton, délen csak kevés felhő zavarja a napsütést, északkeleten, északon erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható. Csapadék nem lesz, északon viszont megélénkülhet a délnyugati, nyugati szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 27 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!