Erős széllel jön a napsütés (2020.10.21.)

Változékony, szeles időjárásra számíthatunk a hét második felében. A melegebb területeken ezzel együtt 20 fok feletti maximumokra van kilátás, illetve sokfelé a napsütést is tartósabban élvezhetjük majd.

Fátyolfelhős, napos, csapadékmentes időben lesz ma részünk, bár az északi országrészben időnként megvastagodhat a felhőzet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Többfelé élénk lesz a déli, délnyugati szél, a Dunántúlon meg is erősödik, sőt, a délnyugati megyékben viharos közeli (óránkénti 60-65 kilométeres sebességű) lökések is előfordulhatnak. Napközben a hőmérséklet 15-21 fokig emelkedik, északkeleten azonban ennél kissé hűvösebb is lehet. Éjszaka tovább csökken a fátyolfelhőzet, még inkább kitisztul, ezáltal egyre több helyen derült lesz az ég. Csapadék így továbbra sem várható, mindazonáltal helyenként köd és rétegfelhőzet képződhet hajnalra. Délnyugaton még élénk, néhol erős maradhat a légáramlás. A levegő késő estére 6-12, a hajnali órákra 1-10 főkig hűl vissza.

A balatonfüredi Tagore sétány az őszi napsütésben október 20-án.
A balatonfüredi Tagore sétány az őszi napsütésben október 20-án. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Holnap délen, délkeleten derült vagy gyengén felhős lesz az ég, több órára kisüt a nap. Az ország északi felén ugyanakkor tartósabban felhős, párás, ködös területekre is számítani lehet. Általában nem várható csapadék, de a felhős, párás körzetekben előfordulhat gyenge szitálás. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, a Dél-Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15-22 fok között alakul, de a felhősebb területeken ennél valamelyest hűvösebb lesz.

Ami a hét végét illeti, pénteken délen, délkeleten változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napsütéssel. Az ország északnyugati, északi felén sokfelé számítani lehet rétegfelhőre, köd- és párafoltokra. Estétől aztán mindenütt megvastagszik a felhőzet, és bár csapadékra még nem kell számítani, a felhős, párás körzetekben azonban előfordulhat gyenge szitálás. Északon többnyire mérsékelt marad a légmozgás, délen sok helyütt megélénkül a nyugati, délnyugati szél. A nappali csúcshőmérséklet 13-21 között valószínű.

Szombaton kezdetben jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Napközben aztán északnyugat felől elkezd felszakadozni, csökkenni a felhőtakaró, de elsősorban délnyugaton és keleten a nap nagy részében még felhős maradhat az idő. Eleinte még sokfelé előfordulhatnak ködfoltok, valamint szórványosan eső, zápor is kialakulhat. A délnyugati szél északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali maximum 13-20 fok körül várható. Vasárnap változóan felhős lesz az ég. Ködfoltokra ismét számítani lehet, a déli országrészben pedig néhol előfordulhat gyenge eső. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, délutántól, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 18 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?