Éjjelre mínuszokat, délutánra tavaszias meleget hoz a hétvége

A következő napokban a minimumértékek még a fagypont környékén alakulnak majd, a délutánok viszont már akár 19 Celsius-fokos meleget is tartogathatnak. Hétfőig nem kell esővel számolnunk.

A hét utolsó munkanapján napos idő várható, de olykor fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést. Csapadékra nem kell készülnünk, a szél viszont az Észak-Dunántúlon élénk, Sopron környékén és a Fertő-tó térségében pedig helyenként erős is lehet. A legmelegebb órákban 10 és 14 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, késő estére pedig -2 és +4 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

sétáló fiatal nő kávézik és telefonozik
Vasárnap akár 19 fok is lehet. Hétfőig esővel sem kell számolnunk. Fotó: Getty Images

Rendesen kitavaszodik hétcégére

Szombaton fátyolfelhős, ugyanakkor napos és száraz időben lesz részünk. Sokfelé élénk, az Észak-Dunántúlon pedig néhol erős lökések kísérhetik a délkeleti szelet. Éjszaka általában -5 és +2 fok közötti értékeket mutatnak majd a hőmérők, a fagyzugokban azonban akár még ennél hidegebb is lehet. Délután 12-16 fokos maximumokra számíthatunk.

A vasárnapunk sok napsütéssel tarkított lesz, de azért némi fátyolfelhőzet is lesz majd az égen. Csapadékra azonban ezen a napos sem kell készülnünk, csak a szélerősödik meg néhol. A minimum-hőmérséklet többnyire -4 és +4, a csúcsérték pedig 13 és 19 fok között alakul majd – északkeleten hűvösebb, míg nyugaton melegebb lesz az idő.

Esővel indul az új hét

Az új hét egy közepesen vagy erősen felhős nappal indul, elszórtan eső és zápor is előfordulhat. A nap második felében azonban északnyugat felől csökken majd a felhőzet. A szelet sokfelé kísérik élénk lökések. Az értékek hajnalban 1 és 7, délután pedig 14 és 19 fok között alakulnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!