A tavaszias szombat után hózáport is hozhat a vasárnap

Időjárás tekintetében igencsak változékony napokra számíthatunk. Pénteken egyre inkább eltűnnek az égről a felhők, szombaton igazi tavaszi időnk lesz, vasárnap azonban ismét hűvösebb levegő és némi hózápor vár ránk. A jövő hét pedig egy viszonylag hideg, csapadékos nappal indul.

Pénteken az összefüggő felhőzet fokozatosan dél felé szorul, este pedig már a déli határvidékről is levonul. Az ország északi-északkeleti részében számíthatunk majd a legtöbb napsütésre, de a felhőzet csökkenésével máshol is naposra fordul az idő. A borult részeken gyenge esőre is készülhetünk, délutántól azonban egyre kevesebb esély lesz a csapadékra. Az északi-északnyugati szél kevés helyen megélénkülhet. A legenyhébb órákban 7 és 14 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk – értelemszerűen a naposabb tájakon lesznek a magasabb értékek. Késő estére pedig -1 és +5 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

ideges nő egy szél által kifordított esernyőt tart
Nem tudja eldönteni az időjárás, hogy tél van-e, vagy tavasz. Fotó: Getty Images

Felemás hétvége

A szombatunk általában derült vagy gyengén felhős lesz. Az éjszakai ködfoltok várhatóan gyorsan feloszlanak majd reggel. Csapadékra nem kell készülnünk Az északnyugati-nyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet várhatóan 9 és 14 fok között alakul.

Vasárnapra felhős idő várható, amit hosszabb-rövidebb napos időszakok szakítanak meg. Néhány helyen zápor, hózápor, jégdarazápor is előfordulhat. Az északnyugati-nyugati szél többfelé megerősödik majd. A éjszakai minimumértékek jellemzően -2 és +2 fok között alakulnak, de az északi völgyekben még ennél is hidegebb lehet. Délutánra 6-11 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Hideg, csapadékos hétkezdés

Hétfőre többnyire erősen felhős időre van kilátás, több helyen csapadék is valószínű. Délen esőre, északon pedig vegyes halmazállapotra lehet számítani. A légmozgás többnyire mérsékelt marad az új hét első napján. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +3, a legmagasabb nappali érték pedig döntően 2 és 7 fok között alakul majd, de napközben délen akár még melegebb is lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!