3 fokig hűlhet a levegő (2020.05.27.)

Zivatarokat kisebb jég és lokálisan nagy mennyiségű csapadék kísérheti.

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható több-kevesebb napsütéssel, és a késő délelőtti óráktól szórványosan alakul ki zápor, zivatar - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) szerdai előrejelzésében. Mint írják, a Dunántúl nyugati, északnyugati felén a legkisebb a csapadék esélye. Zivatarokat kisebb jég és lokálisan nagy mennyiségű csapadék kísérheti. A gyakran élénk északi, északkeleti szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű. Késő estére 12, 17 fokra hűl le a levegő.

zivatar, zápor, időjárás, időjárás-előrejelzés
Ne felejtsük otthon az esernyőt. Fotó: Getty Images

Akár 3 fokig is hűlhet a levegő

Szerda éjjel fokozatosan csökken a felhőzet, csütörtök reggel már többnyire derült vagy kissé felhős lesz az ég. Az éjszaka első felében néhol előfordulhatnak záporok, esetleg zivatarok, később csapadék nem várható. A többnyire gyenge vagy mérsékelt északi, északnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 12 fok között alakul.

Csütörtökön eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délelőttől északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, az Alföldön várható a legtöbb napsütés. Napközben elszórtan fordulhat elő zápor, néhol zivatar. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!