Ön is sajnálja azt a napi 30 percet az egészségére szánni?

Tudományos konferenciát tartott a Magyar Sporttudományi Társaság. A szakmai rendezvényen a rendszeres mozgás egészségmegőrzésben játszott kulcsszerepét, illetve a mozgáshiányos életmódból adódó betegségkockázatokat mutatták be.

A rendezvényen Dr. Tóth Miklós, a Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánja, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke beszámolt a Mozgás=Egészség Program elindulásáról, amelynek hosszú távú célja a lakosság rendszeres testmozgásra szoktatásával a prevenció, a már kialakult krónikus betegségek gyógyszeres kezelésének terápiás célú mozgással való kiegészítése és mindezzel az egészségügyi kiadások csökkentése.

Magyarországon a lakosság 77%-a nem mozog rendszeresen (Eurobarometer, 2010), ami rendkívül rossz arány. Márpedig a mozgásszegény életmód kedvezőtlenül hat az emberek életminőségére és életesélyeire is, számos betegség megelőzhető lenne a rendszeresen végzett testmozgással. A felnőtt magyar lakosság egészségi állapotáról egyértelműen árulkodó adat a várható élettartam. A Magyar Sporttudományi Társaság 2011-ben publikált kutatása szerint ma hazánkban ez 73 év, míg a skandináv országokban és Ausztriában 80 év, de az EU országok 76 életévnyi átlaga is meghaladja a miénket.

A mozgáshiányból (is) származó betegségek ráadásul jelentős terhet rónak az amúgy is finanszírozási nehézséggel küzdő egészségügyi ellátásra. Az inaktív életmóddal bizonyíthatóan összefüggésbe hozható betegségtípusok (elhízás, magas vérnyomás, daganatos betegségek, kardiovaszkuláris betegségek, csontritkulás, cukorbetegség) szakértői egyetértettek abban, hogy már napi 30 perces testmozgással 20-30%-kal csökkenteni lehetne a krónikus betegségek kialakulási veszélyét, illetve a már meglévő tünetek is enyhítők lennének, ha az orvosi kezelés részévé válna a mozgás. Természetesen a testmozgás dózisfüggő, minél többet mozgunk, annál fittebbek leszünk, de napi félórát a munka mellett mindenkinek rá kellene szánnia a testedzésre, ehhez képest a magyar felnőtteknek alig 5%-a mozog hetente ötször.

A gyerekek is veszélyben vannak

Különösen veszélyeztetett helyzetben vannak a gyerekek. Egyrészt a mozgáshiányos életmód – főként a tévé és a számítógép előtt töltött idő miatt – már a fiatal korosztályban is egyre jobban terjed, pedig a gyermekkor döntően meghatározza az egész további életünket, életkilátásainkat. Ráadásul, aki nem mozog, az az ebből fakadó rizikófaktorokat átörökíti az utódaira is, nem véletlen, hogy egyre nő az elhízott vagy cukorbeteg gyermekek száma.

A gyerekeknek napi 60 perc közepes intenzitású és heti háromszor 60 perc nagy intenzitású mozgásra lenne szükségük az egészséges fejlődésükhöz - hangzott el a konferencián – és a tévé előtt is mindössze két órát szabadna ülniük.

A felnőtteknek legalább heti öt alkalommal kellene 30 perces, közepes intenzitású rendszeres testmozgást végezniük preventív jelleggel. Egy-másfél órás rendszeres mozgással már meg lehetne akadályozni az életkorral járó testsúlynövekedést.

A lakosság rendszeres testmozgásvégzését szeretné elősegíteni a Mozgás=Egészség Program is. Hasonló jellegű programot három éve indítottak az Egyesült Államokban, ahol a rendszeres mozgást már receptre írják fel a háziorvosok. Tavaly Európában is elindult a kezdeményezés, nálunk pedig dr. Tóth Miklós, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke a konferencia résztvevőinek beszámolt a szűrésekkel, állapotfelmérésekkel működő, fokozatosan országossá kiterjeszthető program elindulásáról és lehetőségeiről. A nemzetközi példák figyelembevételével a cél a hosszú távú tudatformáláson, szakemberképzésen és infrastrukturális lehetőségek bővítésén túl az, hogy a rendszeres, akár orvosi előírásra végzett mozgással javuljanak a hazai lakosság életkilátásai és csökkenjenek a mozgáshiánnyal összefüggésbe hozható betegségekből adódó egészségügyi költségek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!