Napi húsz perc séta megóvhat a mozgásképtelenségtől

Napi húszpercnyi séta jelentősen javíthat esélyeinken, hogy idős korunkban ne kényszerüljünk arra, hogy egy szobába zárva, mozgásképtelenül töltsük életünket.

Akár egy napi negyedmérföldes, azaz 400 méteres séta is megóvhatja a korosodó felnőtteket attól, hogy még idősebb korukban mozgásképtelenül éljék az életüket. Egy körülbelül húszperces, napi séta a parkban sokat segíthet az önálló életvitel megőrzésében – állítják amerikai kutatók a brit Daily Mail szerint.

A sétáról szóló kutatások nem túl gyakoriak, de most a Yale Egyetem orvosi karának és a Floridai Egyetemnek a kutatói kimutatták "számszerűen" is, hogy a mérsékelt fizikai aktivitás 18 százalékkal növeli annak az esélyét, hogy az érintettek elkerüljék az időskori mozgáskorlátozottságot.

A kutatók az erről szóló eredményeiket az amerikai sportorvosok kollégiumának éves közgyűlésén ismertették. Megállapításaikat publikálták a című szaklapban is. A kutatók 1635 olyan 70-89 év közötti férfit és nőt vizsgáltak több mint két éven át, akik egyre kevésbé tudtak mozogni. A programban résztvevők ugyan képesek voltak 15 percen belül 400 métert sétálni, de annak a határán voltak, hogy elvesztik ezt a képességüket.

Az önként jelentkezőket két csoportra osztották, és követték, hogy mi történik velük. Az első csoportba tartozók 150 percet sétáltak hetente, valamint erősítő, hajlító és egyensúlyjavító gyakorlatokat végeztek. Közben rendszeresen figyelték a kutatók, hogy mi történik velük.

Napi húsz perc séta megóvhat a mozgásképtelenségtől

A második csoport egészséges életmódra ösztönző képzést kapott, és nyújtásokat végzett. A vizsgálatokat végző tudósok félévente felmérték a résztvevők állapotát, elsősorban a járási képességeket nézték, testsúlyukat mérték, a vérnyomásukat regisztrálták és a pulzusszámukat is rögzítették. A résztvevőknek nem mondták meg, hogy melyik csoportba sorolták őket.

A tudósok ezután állapították meg, hogy a napi rendszerességgel megtett séta megóvhatja az idősebbeket a mozgásképességük elvesztésétől, vagyis a kísérletben 400 méter megtételétől függött az, hogy milyen állapotba kerültek később a résztvevők.

Jack Guralnik, a Négyszáz méter az körülbelül három-négy háztömbnyi sétát jelent az otthonunk környékén, illetve egy atlétikai futópálya hosszának felel meg. Ahhoz, hogy önálló életet éljünk, nagyon fontos, hogy ennyit gyalog is meg tudjunk tenni - magyarázta a professzor.

Annak az esélyét, hogy a kísérletben résztvevők ezt a "400 méteres járóképességüket" megőrizzék, a napi séta 18 százalékkal javította. Annak a kockázatát viszont 28 százalékkal csökkentette, hogy állandósult mozgáskorlátozottság következzen be náluk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!