Milyen szerepe van a vibrációs technológiának a testedzésben?

Rohanó mindennapjainkban a mozgásra és a rendszeres sportolásra jut a legkevesebb idő, noha ennek számos negatív következménye van életünk minden területén. A vibrációs technológia azonban gyorsan és hatékonyan dolgoztatja meg a testet.

Számos olyan életkörülmény és egészségi állapot van, amely miatt az egészségünk megőrzéséhez szükséges mozgás töredékét tudjuk csak elvégezni. Lépni mindenképpen kell, hiszen minél később teszünk magunkért, annál nehezebb lesz a feladat. Szerencsére ma már egyre többféle edzésmódszer áll a rendelkezésünkre, amely rohanó életmódunkhoz alkalmazkodva kevés időráfordítással hoz gyors eredményt - akár kényelmesen is.

A vibrációs edzőgépekkel jóval kevesebb idő elég a test átmozgatásához
Vibrációs edzőgépekkel jóval kevesebb idő elég a test átmozgatásához

A teljes testvibráció forradalmi megoldásnak számít a testedzésben: az izomrostok akár 98 százalékát is meg tudja dolgoztatni egyszerre, így rendkívül hatékony, alkalmazásával rövidebb idő alatt érhető el látványosabb eredmény és jó közérzet. Az alakformálásban pedig egyenesen nélkülözhetetlen, hiszen az izmok másodpercenként 25-50 alkalommal összehúzódnak egy ilyen edzés alatt. A vibrációs tréning hatására felgyorsul az anyagcsere, ami jót tesz a bőrnek is, szebbé és feszesebbé válik, így a szépségápolásban sem elhanyagolható az eredménye.

A nagy túlsúly nem akadály Jelentős túlsúly esetén válasszunk mozgásterápiás alakformáló gépet, mert az nem terheli meg a tüdőt és a szívet, használata kellemes, és könnyen beépíthető a napi rutinba. És már napi 10 perc is hatásos! Részletekért kattintson!

A vibrációs gép billenőpadja folyamatos egyensúlyvesztést generál, ami az egyensúly fenntartásában részt vevő összes izmot automatikusan munkára kényszeríti. Amint helyzetmegtartó reflexeink működésbe lépnek, testünk jelentős izommunkát végez. Ez azt jelenti, hogy sokkal több összehúzódás jön létre, és sokkal kevésbé terheli meg az ízületeket és a szívet, mint bármely hagyományos mozgás esetén. Azaz jóval kevesebb idő elég a teljes test megdolgozásához: akár már 10 perc alatt le lehet tudni vele a teljes edzést, beleértve a nyújtást is. Mindemellett csak a bemelegítésre, levezetésre, izmok ellazítására is alkalmas - így kiegészítő edzésként is kiváló.

Nagy segítség lehet a túlsúllyal küzdők számára

Olyan élethelyzetekben vagy egészségi állapotokban, mint például műtétek utáni lábadozás, illetve jelentős túlsúly vagy szülés után fennmaradt kilók eltüntetésében kifejezetten hatékony megoldás lehet, hiszen segít visszaállítani a meggyengült testrészek fittségét, és segít megszabadulni a pluszkilóktól. Sőt még idősebb korban is nagy biztonsággal használható, hiszen fejleszti az állóképességet és az egyensúlyérzéket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!