Ettől repülünk a futás után

Az aktívan sportolók többsége már biztosan átélte azt a hihetetlenül boldog, nyugodt érzést, ami egy kemény futás végén várt rá. Az úgynevezett futóeufória eleddig nem volt nagyobb kutatások fókusztémája, a szakértők és a laikusok is letudták a jelenséget azzal, hogy valószínűleg jelentős mennyiségű endorfin szabadul fel az ember szervezetében a megerőltető testedzés után.

Csakhogy egy friss tanulmány szerint a dolog sokkal bonyolultabb ennél, és egyáltalán nem biztos, hogy az endorfin áll mögötte.

Az, hogy a futás után az endorfin repíti magasba a sportolókat, az 1980-as években merült fel először az atléták vérvizsgálata során. A Heidelbergi Egyetem mentális egészséggel foglalkozó részlege, a mannheimi Zentralinstitut für Seelische Gesundheit kutatói azonban egereken végzett kísérletek alapján arra a megállapításra jutottak, hogy nem a boldogsághormon az egyetlen lehetséges magyarázat a futóeufóriára.

A laboratóriumi rágcsálókban ugyanis a futókeréken történt szaladgálás után nem csak endorfin, de például endokannabionidok - egészen pontosan az anandamid - is felszabadultak, amelyek szintén fájdalomcsökkentő és nyugtató hatásúak, ezek felelnek például a marihuánafogyasztáskor fellépő kellemes érzésért is.

Egy most közzétett tanulmány szerint az aerob testmozgás növeli a neurontartalékokat a hippokampuszban, az agynak azon a területén, amely a tanulásért felelős. Részletek!

Évek óta kutatják, melyik hormon felel a futóeufóriáért

Évek óta kutatják, melyik hormon felel a futóeufóriáért

A kísérletek során az egerek sokkal nyugodtabbak voltak, és több időt töltöttek a ketrecük világosabb, nyíltabb részén a futás után, ami különben nem volt szokásuk. Ezek után a tudósok azt tesztelték, hogyan viselkednek a rágcsálók, ha az endorfin, illetve ha az endokannabinoidok termelését blokkolják bennük a testedzés során.

Az eredmények szerint, ha az egerek testében nem termelődött endorfin a futás után, akkor is nyugodtabbak voltak és a fájdalomtűrésük is magasabb volt. Viszont ha az endokannabionidok hiányoztak, akkor a futóeufória nem jelentkezett.

A kutatók gyorsan megjegyezték, hogy mivel az egér nem ember, ezért természetesen előfordulhat, hogy másképp reagál a testük a különböző hormonok termelődésére, de a felfedezés mindenesetre további kutatások alapjául szolgálhat.

Az sem elképzelhetetlen, hogy sem az endorfin, sem az endokannabionidok nem felelnek az edzés utáni érzésekért. Felvetődött már az is, hogy az egyébként az éhségérzetért felelős hormon, a leptin is közrejátszhat a futóeufóriában, a megnövelt motivációs hatás miatt.

Forrás: businessinsider.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.