A tempós séta így lehet hatékony edzés

A tempós séta az egyik legegyszerűbb, és egyben a leghatékonyabb kardióedzés. Szinte bárhol és bármikor űzhető, ráadásul különösebb eszközigénye sincsen. Gyakorolható a szabadban és edzőteremben is - tulajdonképpen csak egy jó cipő és kényelmes ruházat kell hozzá.

Hogy kinek mi számít tempós sétának, az függhet az életkortól, a testsúlytól és az edzettségi szinttől is. A számunkra optimális sebesség megállapításához a legjobb, ha megmérjük a pulzusunkat. A legtöbb felnőtt számára a maximális pulzusszám 50-85 százalékát érdemes megcélozni. (A közepes tempójú edzésnél a maximális pulzusszám 50-70 százalékát, lendületes tempójú edzésnél pedig a maximális pulzusszám 70-85 százalékát érdemes elérni.)

séta, tempós séta, edzés, testmozgás, rendszeres mozgás, pulzus
Percenként legalább 100 lépést kell tenni ahhoz, hogy a sétálás edzésnek számítson. Fotó: iStock

A céltartomány kiszámolása

A maximális pulzusszámunkat úgy számolhatjuk ki, hogy 220-ból kivonjuk az éveink számát. Ezt a számot 0,5-tel megszorozva kapjuk meg a céltartomány alsó határát, 0,85-tel szorozva pedig a céltartomány felső határa jön ki. Egy 40 éves ember esetében telát a maximális pulzusszám 180, a céltartomány pedig 90 és 153 között van.

A sebesség is fontos

A séta sebességét a megtett lépéseink számolásával is mérhetjük. Egy tanulmány szerint például percenként legalább 100 lépést kell megtennünk ahhoz, hogy a sétálás edzésnek számítson. Ma már sok okostelefonban van beépített lépésszámláló, így nem is kell külön eszközt beszereznünk ennek a mérésére.

A séta hatása

A gyaloglás így a leghatásosabb - kattintson!

A tempós séta segíthet a súlycsökkentésben és az izomtömeg növelésében, de a kedélyállapotunkra is jó hatással van. Ha hetente ötször tempósan sétálunk 20-30 percet, az segít csökkenteni a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét. Továbbá kutatások igazolják, hogy a vérnyomás csökkentésében is szerepet játszhat, emellett a rendszeres tempós séták növelik a szervezet inzulinérzékenységét, éppen ezért a cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával küzdőknek is érdemes beépíteni a mindennapjaikba.

Mennyi kalóriát égetünk el?

Az, hogy a gyors sétával mennyi kalóriát tudunk elégetni, függ a súlyunktól, az életkorunktól, a nemünktől, attól, hogy mennyi izomszövetünk van, illetve attól, hogy milyen intenzíven, illetve mennyi ideig mozgunk. Értelemszerűen minél gyorsabban, illetve minél hosszabb ideig gyaloglunk, annál több kalóriát égetünk el. De az edzésünk hatékonyságát és az elégetett kalóriák számát növelhetjük úgy is, ha emelkedőket iktatunk be a sétánkba vagy váltogatjuk a séta tempóját. Továbbá viselhetünk súlyokat a kezünkön és a lábunkon - ez még inkább elősegíti a fogyást.

Forrás: healthline.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!