A súlyzózás meglepő hatása

Növeli az izomtömeget növeli, csökkenti a sérülésveszélyt csökkenti, jótékony hatással van a csontokra, ráadásul pedig lelki egészséget is látványosan javíthatja, ha a testmozgást rendszeresen némi súlyzózással egészítjük ki.

Az erősítő edzések ugyanis kifejezetten hatásosak a depresszió leküzdésében - írja a hvg.hu .

Ír és svéd tudósok az edzések hatásait vizsgáló, több mint 30 korábbi kutatás eredményeit összegezték, a közel kétezer - különböző életkorú és nemű - résztvevő bevonásával készült tanulmányok pedig egyértelműen arra mutattak, hogy az erősítés, egyéb jótékony egészségügyi hatásai mellett, még akkor is jelentősen javította az illető hangulatát, ha az izomtömege nem is növekedett észrevehetően.

Az erősítő edzések kifejezetten hatásosak a depresszió leküzdésében
Az erősítő edzések kifejezetten hatásosak a depresszió leküzdésében

A vizsgálatok arra nem adtak választ, hogy miért van a súlyzózásnak vagy egyéb, izomerősítő gyakorlatoknak depressziócsökkentő hatása, a kutatók azonban azt feltételezik, hogy összefügghet azzal, hogy az emberek az edzésektől eleve jobb testi-lelki egészséget remélnek. Illetve azzal is, hogy az efféle testmozgásokat társas környezetben végezhetik, nem egyszer mások támogatásával, ami egyebek mellett jót tesz az önbizalmuknak is.

Korábbi tanulmányok már a futás , az úszás és a kerékpározás esetében is kimutattak hasonló hatást, míg a mostani, összefoglaló kutatást végzők tavaly kiemelték, hogy a súlyzózás hatékonyan csökkenti a szorongást. A további vizsgálatoknak arra kell majd választ adniuk, hogy pontosan mely mozgásformákból mennyit és milyen rendszerességgel érdemes végezni a kedélyállapot leghatékonyabb javítása érdekében.

Sport mellett így kell enni - részletek !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

Eleinte erősen vagy közepesen felhős idő valószínű, néhol esetleg csepereghet az eső. Később a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati tájakon van kilátás több napsütésre. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.