A gyulladás néha hasznos lehet?

A sportolás közben bekövetkező sérülések után megdagad az izomzat, gyakori a sebgyulladás, amelyet eddig különböző módokon - borogatással, gyógyszerekkel - igyekeztek visszaszorítani. Állatkísérletek új eredményei azt jelzik, hogy az ellenőrzött mértékű, helyi gyulladás kifejezetten gyorsítja a sebgyógyulás folyamatát - írják amerikai kutatók a FASEB Journal legújabb számában.

A gyulladás kóros jelenség: az érelmeszesedés is lassú, gyulladásos folyamat, a gyors, gyakran váratlanul megjelenő gyulladás pedig - akár a vakbélben, akár a tüdőben következik be - sürgős beavatkozást, kezelést igényel.

Lan Zhou és munkatársai a szakértők szerint valósággal fejre állítják az eddigi orvosi ismeretet és gyakorlatot. A clevelandi kutatók egereken végezték kísérleteiket. Az állatok végtagjain sebet ejtettek, és azt követően figyelték a szövetekben elinduló eseményeket.

Kétféle mintát vizsgáltak. Az egyik csoport egészséges, ép egerekből állt, és amikor bárium kloriddal izomsérülést okoztak a rágcsálóknak, ott olyan gyulladás kezdődött, amely bármilyen emlős állat esetén azonnal elindul. A másik egércsoport tagjai genetikai úton kitenyésztett egerekből állt. Ezeknél az ép állatokra jellemző gyulladás külső károsító hatásra nem jelent meg. A munkacsoport azt figyelte meg, hogy a gyulladásos sejtek izomkárosító hatásra az inzulinszerű növekedési faktor, az IGF-1 keletkezését fokozzák, ami kifejezetten javítja az izomszövet állapotának helyreállását.

Azok az egerek, amelyekben a genetikai károsítás miatt ez a gyulladás nem következett be, az izomsejtek gyógyulását sem észlelték. "A sebek gyógyulásához jól ellenőrzött mértékű gyulladásra van szükség, amely nem túlságosan sok, de nem is kevés - hangsúlyozta Gerald Weissmann, a tanulmányt közlő folyóirat főszerkesztője. - Régóta ismert, hogy bizonyos erélyes gyulladáscsökkentő gyógyszerek, mint például a kortizon, lassítják a sebgyógyulást. Ez a tanulmány még nem magyarázza meg a jelenséget, de világosan mutatja, hogy az inzulinszerű növekedési faktor, az IGF-1 és a gyulladásos sejtek által termelt egyéb anyagok gyorsítják a sebszövet gyógyulását".

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!