A gyorsaságot nem lehet tanítani: erre születni kell

Megdőlni látszik a sprinterek esetében az az elmélet, hogy ha tíz évet belefektetünk egy tevékenységbe, akkor azon a területen szakértővé válhatunk. Rövidtávfutónak ugyanis inkább születni kell, nem elég "tanulni és edzeni", ami persze nem jelenti azt, hogy ne kellene tréningezniük a legtehetségesebbeknek is.

A világklasszis sprintereket nem képzik, nem tanítják, hanem úgy születnek - ezt mutatta ki egy friss kutatás, amelyet a Grand Valley State University kutatói végeztek. A tudósok arra jutottak, hogy a kivételes gyorsaság előfeltétele a világklasszis rövidtávfutók kiválasztásának, vagyis a professzionális edzések csak ezután következnek a rangsorban.

Az új kutatás eredményei az online szaklapban, a PeerJ-ben jelentek meg. A vizsgálatot Michael Lombardo biológiaprofesszor és Robert Deaner pszichológus, egyetemi docens vezette. Kutatásuk ellentmond az eddigi modelleknek, amelyek szerint bárki szakértő lehet a saját területén tízezer belefektetett óra, azaz tíz év gyakorlás, munka, tapasztalat után, beleértve a sportokat is. A sprinterek esetében is tehát a tízéves célzott edzésmunkát tartották szükségesnek ahhoz, hogy klasszissá váljanak a futók.

A Phys.org szerint azonban ez a teória nem érvényes, a legújabb kutatás fényében. A tudósok 26 világklasszis sprinter élettörténetét tekintették át, köztük 15 olimpiai aranyérmes biográfiáját is átnézték. Köztük volt a valaha volt nyolc leggyorsabb amerikai futó is.

Az első - és mondhatni legfontosabb - megállapításuk az volt, hogy mindegyik kivételes gyorsaságú sprintert már a formális edzések megkezdése előtt - felfedezték. Vagyis kiderült róluk, hogy hihetetlen sebesség elérésére képesek.

Aki gyors, az edzés nélkül is gyors

A második megállapításuk pedig az, hogy a tízéves szabállyal ellentétben a legtöbb sprinter már öt éven belül világklasszis eredményekre volt képes. Sőt az olimpiai bajnokok több mint fele már három év alatt vagy még gyorsabban elérte ezt a szintet.

A továbbiakban Lombardo és Deaner kérdőíves felmérést végzett 64 sprinter és dobóatléta bevonásával (gerelyhajítók és diszkoszvetők is voltak ez utóbbiak között). A megkérdezettek mindegyike kvalifikálta magukat egy rangos amerikai ifjúsági atlétikai versenyre 2012-ben. A sprinterek felidézték, hogy már gyerekkorukban is gyorsabbaknak tartották őket , a dobóatléták pedig arról számoltak be, hogy nagyobb erejük volt, illetve jobb dobásuk, mint a többieknek.

Végül is a kutatók elárulták: az 1936-os olimpikontól, edzésmunka az elsődleges. Mindez azonban persze nem jelenti azt, hogy a tréningekre nincs szükség, csak ennél fontosabbak a veleszületett képességek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!