A megelőzésben is fontos szerepe lehet a gyógytornának

A gyógytorna kapcsán a legtöbb embernek a műtét utáni rehabilitáció juthat eszébe, holott ezeknek a gyakorlatoknak a megelőzésben is fontos szerepe lehet. Körömi Dóra gyógytornásszal beszélgettünk arról, kiknek érdemes, és kiknek nem javasolt élni ezzel a mozgásformával.

A gyógytorna egy speciális mozgásterápia, amelyet egészségügyi szakemberek, elsősorban gyógytornászok alkalmaznak különböző mozgásszervi problémák kezelésére, rehabilitációjára és megelőzésére. Célja, hogy javítsa a test funkcióit, helyreállítsa a mozgásképességet, valamint megelőzze a további sérülések kialakulását. Fontos szerepe lehet például az izomerő növelésében, a testtartás javításában, a koordináció fejlesztésében és a mozdulatok kiváltotta fájdalom csökkentésében is. Körömi Dóra gyógytornász arról beszélt nekünk, kiknek javasolt elvégezni ezeket a gyakorlatokat, milyen módon segíthetik azok az egészségünk megőrzését és visszanyerését, valamint hogy mikor szükséges mindenképpen egy szakember segítségét kérnünk.

Több egy általános tornánál

Sokan lebecsülik egy sérülés, vagy műtét után a rehabilitáció jelentőségét, mert azt gondolják, ha már megfelelően tudnak mozogni, akkor minden problémától megszabadultak a gyógyulási időszak alatt. Pedig a gyógytorna szerepe az egészség megőrzésében megkérdőjelezhetetlen, ráadásul nem váltható ki általános, hagyományos mozgásformákkal. „Összességében a gyógytorna célzottabb és orvosi szempontból orientáltabb, míg a hagyományos torna inkább a fitnesz és a teljesítmény növelésére összpontosít. Szakképzett gyógytornász tartja a sokszor személyre szabott foglalkozásokat, melynek során speciális technikákat (például mobilizációs technikák, manuálterápia) is alkalmaznak” – mondta el Körömi Dóra.

gyógytorna
A gyógytorna egy speciális mozgásterápia. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Hozzátette: a gyógytorna széles spektrumú betegségek és egészségi állapotok kezelésére alkalmazható, egészen a születéstől az idős korig.  Gyakran alkalmazzák olyan esetekben, mint például:

  • Gerincproblémák (pl. porckorongsérv, derékfájás);
  • Ízületi betegségek (pl. artritisz, reuma);
  • Kardiológiai, pulmonológiai megbetegedések;
  • Sérülések utáni rehabilitáció (pl. törések, műtétek);
  • Neurológiai problémák (pl. stroke utáni rehabilitáció);
  • Krónikus fájdalmak csökkentése.

Viszont nem csak a rehabilitációban, de a megelőzésben is fontos szerepe lehet. „A gyógytornászok gyakran oktatják a pácienseket a helyes mozgástechnikákra és testtartásra, ami azért fontos, mert a helyes mozgásminták elsajátítása segíthet megelőzni az ízületi és izomproblémákat, amelyek a nem megfelelő terhelésből adódhatnak. A koordináció és az egyensúly javítása csökkentheti a balesetek és esések kockázatát, különösen időseknél. A gyógytorna során alkalmazott relaxációs technikák és légzőgyakorlatok segíthetnek a stressz csökkentésében, ami jótékony hatással van a teljesítményre és az egészségre” – sorolta a gyógytornász. Sok esetben pedig már egy tervezett műtétet megelőzően is felírhat az orvos tornát, amely segíthet abban, hogy a műtét után gördülékenyebben és gyorsabban regenerálódjunk.

Nem minden gyakorlat végezhető el otthon, egyedül

A gyógytorna számos gyakorlata otthon is elvégezhető, ezek rendszeres ismétlése pedig fontos része lehet a rehabilitációs folyamatnak. Ugyanakkor az, hogy szükséges-e szakember asszisztálása, függ a diagnózistól és az adott személy képességeitől, szorgalmától. Komolyabb problémák esetén kezdetben fontos lehet a szakember által irányított gyógytorna, hogy pontos és megfelelő kezelést kapjunk. A továbbiakban, ha a kezelés jól halad, és a gyakorlatok otthon is végezhetők, akkor a házi feladatok pontos ismertetése után otthon is tud tornázni a páciens – hangsúlyozta Körömi Dóra.

Bizonyos esetekben azonban kimondottan ellenjavallott, vagy legalábbis korlátozottan alkalmazható a gyógytorna. „Nem javasoljuk fertőzések vagy láz esetén, illetve különböző súlyos, akut állapotokban. Ilyen esetekben fontos, hogy a gyógytornász orvosi felügyelet mellett dolgozzon a pácienssel” – emelte ki a szakember. 

Körömi Dóra gyógytornász az Olajág Otthonokban is rendszeresen tart foglalkozásokat az ott élők egészségének megőrzéséért. A szépkorúaknál különösen nagy kockázata lehet az eséseknek az egyensúly romlása, illetve a gyengébb csontozat miatt. A gyógytornász ezért az idősotthonokban egyensúlytréningeket is tart, ahol izomerősítésekkel és járásgyakorlatokkal növeli a testtudatot, illetve segíti a biztosabb mozgást.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!