Napi egy szelet bacon is árt a férfi termékenységnek

Már napi egyetlen szelet szalonna elfogyasztása is károsíthatja a férfiak megtermékenyítő képességét, míg a zsírszegény halak, úgymint a tőkehal vagy a laposhal kétnaponkénti bevitele javíthatja azt.

A vizsgálathoz 156 olyan pár férfitagját vették górcső alá, akik szalonna , a kolbász, a hamburger, a sonka és a vagdalt hús fogyasztását.

Azok, akik naponta kevesebb, mint egy szelet bacont ettek, átlagosan 30 százalékkal magasabb egészséges spermiumszámot mutattak, mint a több feldolgozott húst falatozók. Emellett a minden másnap egy adag halat evők ugyanekkora előnyről tettek tanúbizonyságot azokkal szemben, akik ritkábban választottak ilyen fogást.

A feldolgozott hústermékek fogyasztása meddőséget eredményezhet

"Úgy találtuk, hogy a feldolgozott hús bevitele összefüggésben van a rosszabb hímivarsejt-minőséggel, míg a halfogyasztás a jobb spermiumminőséggel" - mondta Dr. Myriam Afeiche, az intézmény Táplálkozástudományi Tanszékének munkatársa.

Kevés tanulmány vizsgálta eddig a feldolgozott húsételek és a termékenység közötti összefüggést, és Dr. Afeiche szerint koránt sem volt egyértelmű a negatív kapcsolat.

Dr. Allan Pacey, a Sheffieldi Egyetem termékenységi szakértője szerint ismert volt az összefüggés, hogy az egészséges étrend javítja a hímivarsejtek minőségét, ám kevésbé volt világos, hogy vannak-e olyan ételek, amelyek kifejezetten rontják azt.

"A táplálkozás és a férfi termékenység közötti kapcsolat rendkívül érdekes, és meggyőző bizonyíték van arra, hogy akik több zöldséget és gyümölcsöt esznek, azoknak jobbak a spermiumai. A kevésbé egészségesen étkezőkről azonban eddig nem sok adatunk volt" - magyarázta Dr. Pacey, aki hozzátette: kihívást jelent a spermiumok méretének és formájának mérése. Ugyanakkor általános érvényű életmódtanácsnak véli, hogy érdemes minél kevesebb feldolgozott húst és több halat enni .

A meddő házaspárok 40 százalékban a nők, 40 százalékban pedig a férfiak terméketlenek, és 20 százalékban a meddőség oka ismeretlen marad, vagy épp mindkét félnél gond van a szaporítószervekkel. A házaspárok 20-25 százaléka vár gyermekáldásra hosszú évekig, esetleg teljesen hiábavalóan. Azonban ma már nemcsak a nők, hanem a férfiak terméketlensége is kezelhető, gyógyítható sok esetben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!